RETRO RÁDIÓ

Katzenbach-gyilkosság: hatalmas fordulat Curtis testvére kapcsán

Döntött a bíróság Curtis gyilkossággal gyanúsított testvéréről
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 11. 10. 19:30

Ugyan még nem véglegesen, de a bíróság komoly döntést hozott meg a gyanúsítottak kapcsán.

Mint arról a Ripost is beszámolt, Sz. Lajost és L. Istvánt azzal gyanúsítják, hogy 2009-ben meggyilkolták és elásták Katzenbach Imrét. A labdarúgó holttestét tavaly decemberben találták meg elásva, a szakértők szerint a fejére mért ütés végzett vele.

A Blikk információi szerint nemrég a gyilkossággal gyanúsított, Sz. Lajos és társai számára igen kedvező döntés született: elhagyhatják a börtönt, ettől kezdve házi őrizetben lesznek.

Sz. Lajos korábban katona volt, és a küzdősportokhoz is nagyon ért: cselgáncsozott és kempózott is
Fotó: Bors

A döntés még nem végleges, mivel állítólag az ügyészség fellebbezett. Curtis testvérének ügyvédje, Dr. Zamecsnik Tamás reményei szerint ennek a bíróság nem ad helyt.

A lap továbbá azt is megtudta, hogy a három férfi még nem hagyhatták el a börtönt, ám ez csak idő kérdése. Ahogy az lenni szokott, ebben az esetben a szakemberek felmérik alkalmas-e a lakásuk a bűnügyi őrizet számára.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.