9 hónapja

Visszavonul a Kossuth-díjas színművész: „Szeretném békésen leélni ezt a pár évet”

Mécs Károly nem vállal több szerepet, elérkezettnek érzi az időt, hogy felhagyjon színpadi életével.

Hatalmas megdöbbenést okozott a nemrég Kossuth-díjat kapott Mécs Károly. A Széchenyi-örökség Okmányával kitüntetett színművész immár hatvan éve van a szakmában, és úgy döntött: jelenlegi szerepe lesz az utolsó.

A televízió nézői elsőként híres filmszerepe, A kőszívű ember fiaiból ismerhették meg. S annak ellenére, hogy a 85 éves Mécs Károly jó formában van, úgy ítélte meg, többet nem kíván színpadra lépni. Ennek okait sem titkolta.

Mécs Károly Kossuth díjas színművész
Fotó: YouTube

„Szerencsés alkat vagyok, mindig dolgoztam, sportoltam, sok mindent csináltam, talán ennek köszönhető, hogy formában maradtam. Soha nem kíméltem magam, mindenbe belefogtam és mindent is csináltam, amit kellett. De épp annyiszor voltam beteg, mint bárki más” – kezdte a Blikknek Mécs Károly, aki ma már csak egyetlen darabban játszik.

„Még egy darabban játszom, aztán visszavonulok. Ez Tamási Áron Vitéz lélek című darabja, amiben még megtartottam a szerepemet, de hát nagyon ritkán játszották a pandémia miatt, és nem tudom, mikor tűzik műsorra legközelebb. De többet már nem vállalok, szeretném békésen leélni ezt a pár évet, ami még hátravan” – tette hozzá.

Mécs Károly elmondása szerint hiányozni fog számára a színészkedés, de az biztos, hogy egy percig nem fog unatkozni.

„Hiányzik folyamatosan a színház és fog is. Rengeteg mindent csináltam és tudnék is talán még csinálni, de már nem akarok. Sok mindennel foglalkozom még ma is, zenészekkel is dolgozom, illetve különböző egyéb elfoglaltságaim és társadalmi megpróbáltatásaim vannak, úgyhogy, hála Istennek, nem vagyok teljesen elszakítva az élettől” – tette hozzá Mécs.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy bejelentésre készül a NASA, eddig nem látott dolgot fényképezhettek le

borsonline.hu

Sokkot kaptak a NASA tudósai, rettenetes dolog tűnt fel a Holdon

vg.hu

Lekerült A besúgó című sorozat és több más tartalom is az HBO Maxról

ripost.hu

A tűző napon, étlen szomjan kínozta macskáját egy nő Budapest utcáján

metropol.hu

Vele csókolózott Shane Tusup a fővárosi éjszakában

mindmegette.hu

Sütisuli: tökéletes lesz a pogácsa, ha kerti grillben sütöd: így készítsd!

travelo.hu

HORVÁTORSZÁG TELE VAN TERMÉSZETTEL…(x)

ripost.hu

Így vészeld át a hőséget: 6+3 életmentő tipp kánikula idejére

ripost.hu

Ez a három csillagjegy erős jeleket kap az égiektől a következő napokban

ripost.hu

Újabb információ derült ki Horváth Gréta új pasijáról

További cikkek

FÜLES

"Azt éreztem, hogy ennek sosem lesz vége!" - megszerezte a jogsit az Exatlon sztárja

FÜLES

"Elképesztő élmény volt!" - így érezte magát az America's Got Talentben a magyar versenyző

FÜLES

Magyar siker az America's Got Talentben: imádják a kutya-gazdi párost - Videó

FÜLES

Futva menekültek a bérlők Demcsák Zsuzsa nevelt fiának lakásából

FÜLES

Kiderült: ő az a szőke szépség, akivel Shane Tusupot csókolózni látták

FÜLES

Újabb információ derült ki Horváth Gréta új pasijáról

FÜLES

Ezzel vajon a saját eljegyzésére utalt Vajna Timi?

FÜLES

Elmondták ez emberek a véleményüket: Alig érdekel bárkit is Meghan