RETRO RÁDIÓ

Kiderült, így változtak meg Oláh Gergő napjai kislánya érkezése után

Kiderült, így változtak meg Oláh Gergő napjai kislánya érkezése után
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 09. 07. 09:20

Az énekes és felesége számára rendkívül mozgalmas volt a szeptember. Ám gyermekeik megkönnyítették számukra a felkészülést.

Mint arról a Ripost beszámolt, megszületett szeptember 3-án Oláh Gergő ötödik gyermeke. Nem sokáig titkolóztak, azt is elárulták, hogy kislányuk a Holli nevet kapta.

A szeptember így nagyon mozgalmasan telt az énekes családjának a számára, ami öt gyermekkel nem is meglepő. Két gyermekük megkezdte az iskolát, ketten pedig ovira készültek fel. A nagyobb gyerekekről és a sulikezdésről szívesen mesélt a Metropolnak Oláh Gergő.

Oláh Gergő
fotó: Knap Zoltán/BORS

„Nálunk a két nagy ment idén suliba, a 11 éves Karla és a 10 éves Denisz. Egyikük az ötödik, másikuk negyedik osztályt kezdte meg szeptember elsején. A 6 éves Nolen Gergő és a 3 éves Anna oviba megy. Annának ez lesz az első éve az oviban, úgyhogy most már csak a pici lesz itthon” – árulta el az énekes a tanév első hete után.

Gergőék családja egyébként sulikezdésre már mindent meg szoktak venni. Együtt megy az egész család, hogy mindenki tudjon magának olyat választani, ami neki tetszik és így egy füst alatt mindent meg tudnak venni egyszerre.

„Természetesen egy kicsit azért megbonyolította a baba a sulikezdést, de ezt azért ellensúlyozta, hogy nagyon várták már a gyerekeim, hogy visszamehessenek a tanterembe. Így nem volt semmilyen nagyobb fennakadás az egésszel kapcsolatban” – mesélte Gergő, aki azt sem titkolta, hogy így könnyű volt visszarázódniuk a dolgos hétköznapokba.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.