RETRO RÁDIÓ

Sok a furcsaság Berki ügyében: egész mást mondott a balesetről, mint ami a vádiratban áll

Sok a furcsaság Berki ügyében: egész mást mondott a balesetről, mint ami a vádiratban áll
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 03. 17. 14:40

Állítása szerint szó sem volt büntetőfékezésről.

A Blikk szerda délelőtt számolt be arról, hogy az ügyészség vádat emelt Berki Krisztián ellen, mivel 2018-ban ledudált egy buszt, majd büntetőfékezést hajtott végre előtte és a buszvezető már nem tudta elkerülni az ütközést.

Újra a bíróságra járhat Berki (Fotó: Ripost / Markovics Gábor)

Jókora kár keletkezett, és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem sérült meg senki.

Bizony, Berkit börtönre is ítélhetik, ha bebizonyosodik, hogy igazak a vádiratban foglaltak.

Igen ám, csakhogy Berki Krisztián egészen mást nyilatkozott annak idején a baleset körülményeiről. Utazzunk csak egy kicsit vissza az időben!

„Párkányban voltunk reggelizni, majd hazafelé tartottunk a szokásos útvonalon. Megelőztünk egy helyi buszt, majd a 40-es táblánál lassítva, miközben néztük a körülöttünk zajló építkezéseket, a helyi járat belénk csapódott„ – mesélte akkor az RC Newsnak Berki. Örülök, hogy a kislányom, Natika már nem volt velünk, illetve hogy Mazsi nem ijedt meg. Az autókért nem aggódom, hiszen azok pótolhatók.”

Egyszóval, szerinte nem büntetőfékezésről volt szó, egyszerűen nézték a környéket – írja a Blikk.

A busz kamerájának felvételin viszont az látszik, hogy Berki autója megelőzi a buszt, majd hirtelen állóra fékez, ráadásul az úttest közepén.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.