Marics Peti
A rendőrség a Ripost megkeresésére adott bővebb tájékoztatást.
Nemcsak a 88 éves Vitray Tamást, hanem azt a vétlen nőt is kórházba kellett szállítani, akivel a riporter kedden összeütközött Budapest VI. kerületében, az Andrássy út és a Szív utca sarkán.
A balesetben Vitray volt a vétkes, amit el is ismert. Szabálysértési eljárás indult ellene.
A Ripost megkereste a BRFK Kommunikációs osztályát, hogy megtudjuk, milyen büntetésre számíthat a legendás újságíró, valamint, hogy valóban nem történt-e komolyabb személyi sérülés.
A következő választ kaptuk:
„Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság által szabálysértési eljárásban vizsgált konkrét ügy várható jogkövetkezményeiről tájékoztatást nem kívánunk adni. A baleset helyszínéről két személyt kórházba szállítottak, az esetleges személyi sérülések tekintetében nyilatkozattételre nem rendelkezünk hatáskörrel.”
Vagyis nemcsak Vitray-t, hanem a fekete Audit vezető nőt is kórházba kellett szállítani az ütközés után.
A Borsnak egy szemtanú számolt be a keddi karambol körülményeiről.
Vitray Tamás Volvója az egyirányú Szív utcában haladt a Lövölde tér felől. Az Andrássy útnál a sarkon egy tábla jelzi, hogy jobbra kell fordulni, nem lehet rajta áthajtani keresztben. A Volvo sofőrje nagyon lassan hajtott, de vélhetően ezt a táblát nem vette észre. Az Andrássy úton szabályosan haladó kocsi pedig nem számíthatott rá, és belerohant, a lökés pedig méterekkel taszította arrébb. A szabályosan haladó autó, amit egy hölgy vezetett, egy oszlopnak ütközve állt meg.
Bár bárkivel előfordulhat, hogy elnéz egy haladási irányt jelző táblát, a hozzászólók többsége úgy véli, egy 88 éves embernek már semmiképp nem kéne a volán mögé ülnie, inkább a tömegközlekedést vagy a taxit kéne választania, ha útnak indul.
„Nem kellene 88 évesen már vezetnie.”
„Indoklás a kora, a látása, a reflexei... és ezt nem rosszindulatból, hanem saját és mások biztonsága miatt.”
„Aki engedélyt adott neki, az a hibás! 80 felett mar nem szabad hajtásit adni.”
„Járjon taxival, elég idős már, ne veszélyeztessen senkit.”
„Nyolcvannyolc évesen nem kellene kocsit vezetnie!! Meg sem adnám neki! 65 év felett nem adnék senkinek jogsit!! Ott van az ingyen utazási szelvény, használják ki!”
Ilyen hozzászólások árasztották el a Vitray Tamás balesetéről szóló cikkeket a Facebookon, amellett, hogy természetesen mindenki jobbulást kívánt neki. Tény és való, hogy bizonyos kor felett az ember reakcióideje nő, lassabban reagál és figyelmetlenebb is lehet.