tóth gabi
Kinek mit jelent a szerencse? Pénzt? Boldogságot? Egészséget? Balázs Klári háromszor menekült meg a halál torkából, ő ezért tartja magát szerencsés embernek.
Balázs Klári szerencsés embernek vallja magát. Igaz, az énekesnő nem pénznyereményben méri a szerencséjét, és ennek kapcsán nem egy, de mindjárt, még soha nem hallott történetet mesélt el a Borsnak.
„Aki életre van ítélve, azzal akármi történik, élni fog” – hangoztatja gyakran Balázs Klári, amikor a társaságában a szerencséről esik szó. Az énekesnő tapasztalatból beszél, gyerekkora óta háromszor került már életveszélyes helyzetbe, de mindig megmenekült.
„Többször megérintett már a halál szele, és itt ne csak valami banális balesetre tessék gondolni, hanem komoly szituációkra. Az első ijesztő helyzetem ötéves koromban történt. Sokan voltunk testvérek és rendszeresen a vonatállomáson játszottunk, ott dolgozott az apukám. Egy alkalommal éppen küldöttség érkezett, az állomást ellenőrizték, amikor mi, gyerekek felszabadultan szaladgáltunk körülöttük. Én egyszer csak úgy döntöttem, hogy indiánost játszom, és a fejem a sínekre hajtva hallgatóztam. Nem vettem észre, hogy közeledik egy vonat, és a felnőttek is mással voltak elfoglalva, így senki sem látott. Az egyik felnőtt fordult felém véletlenül, odarohant, majd az utolsó pillanatban felkapott” – kezdte az énekesnő a Borsnak.
A következő kaland pár évvel később történt, bányatónál.
„A tinédzserek pancsoltak, ugráltak én a parton sétáltam. Aztán bementem a vízbe. A második lépés után eltűnt a lábam alól a talaj, olyan gyorsan, hogy egy hangot sem tudtam kiadni. Némán merültem el. Emlékszem, nem csapkodtam, nem kapálóztam, hirtelen beletörődtem a sorsomba, elfogadtam, hogy mi történik velem. Arra emlékszem, hogy valami nagyon szép dalt hallottam… Akkoriban nagyon szép, hosszú szőke hajam volt, ami – mint később elmondták – lebegett a víz tetején. Ezt szúrta ki az egyik bátyám, aki a hajamnál fogva húzott partra. Ezt is túléltem” – összegezte.
Az énekesnő ezek után még egyszer megpróbált megbarátkozni a vízzel, de ez a kísérlet sem sült el jól.
„Tizenhat évesen a megáradt Tiszába mentem fürdeni, ami egyik pillanatról a másikra magával ragadott. Akkor a sógorom mentett meg, ha nem áll mellettem és kap el, akkor véglegesen elragad az áradat. Nos, azóta nem vagyunk jóban a víz és én. Ezért szoktam mondani, hogy az élethez szerencse kell, nekem életben kellett maradnom, hogy az legyek, aki vagyok, hogy Gyuri társa lehessek, hogy ma erről beszélhessek” – mesélte a napilapnak.