A Nemzeti Összetartozás Napja: Ez ad erőt a magyarságnak!

POLITIK
2 éve

A Dal 2022 – Januártól újra indul az ország dalválasztó show-ja a Dunán! (x)

Új műsorvezetőkkel és zsűritagokkal, a jövő nagy slágereivel, valamint rendhagyó zenei koncepcióval várja a nézőket A Dal következő évada. A műfajában egyedülálló dalválasztóban 40 produkció versenyez azért, hogy elnyerhesse „Az Év Dala 2022” címet.

Sok újdonság várja a zenészeket és a Duna Televízió nézőit: a dalok minden adásban élőben mutatkoznak be, az akusztikus feldolgozások mellett szimfonikus változatban is hallhatók lesznek a döntőben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretében. Az eseményeket nemcsak a Duna Televízióban, hanem A Dal hivatalos közösségi oldalain is érdemes követni!

A Dal 2022 élő adásaiba jutott 40 produkció

Andelic JonathanElhiszem még AudioshakeInfluencer BariLaci – Elsétáltál Detti – Mihez Kezdjek EkanemHideg szél Erdős FruzsiAzt beszélik Fóris RitaOlyan szép GRETAIgazi kincs Gubik PetraEz van, ez! HeatlieHideg fény Hegedűs Bori és Tempfli ErikAnya Ketch feat. Pink EdvárdBörtön KiesNem félek KijubeHolnap majd elhiszem Kontraszt – Éberálom Majoros CsengeFöldöntúli szerelem MattSetMost vagy soha MedroyHol a helyem NapfonatMint a zápor Nova ProspectUtolsókból elsők Nyári AlizFélóra nyár Ocho MachoLazulj bele Oláh IbolyaNem adom el Pádár SzilviaKismadár Palágyi IldikóPillangó Pankastic!Hosszú volt a nyár Phoenix RT Levegőt! Pink & The PanthersFényes Galaxisok ProveKarambol Ruby Harlem & RoyMég ma este Sándor Szofi21 Gramm SoléreMásért Stage Dives – Bipoláris Egyensúly SubtonesNem segít más Swing à la Django feat. KoszikaUtazás SwingGirls feat. NikoNagy a szívem The Easy BabiesSzerelem The SharonzSzép más világ Third PlanetTáncol a Világ Ya OuZsákutca

A Dal 2022 házigazdái: Rókusfalvy Lili és Király Viktor

A műfaji sokszínűségéről is híres, élő dalverseny új műsorvezető párossal folytatódik: A Dal 2022 házigazdái Rókusfalvy Lili és Király Viktor lesznek. Mindkettőjük otthonosan mozog az élő show világában. Rókusfalvy Lili korábban már vezette a műsort, Király Viktor pedig többször bizonyított benne versenyzőként.

Slágergyárosok a zsűriben

A Dal 11. évadában megújult zsűri értékeli az élő show-ba jutott 40 produkciót: Mező Misi és Ferenczi György párosa mellé csatlakozik az aranytorkú énekesnő, Wolf Kati, valamint a rockabilly zene magyar nagykövete, Egri Péter, a Mystery Gang énekes-zenésze.

Kövesd A Dal 2022-t!

Légy a részese az eseményeknek az első pillanattól kezdve! Kövesd A Dal Facebook és Instagram-oldalát, és a két műsorvezető, Rókusfalvy Lili és Király Viktor közösségi média felületeit, melyeken időről időre meglepetések és exkluzív tartalmak várnak!

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől az ukrán bejelentéstől félt mindenki

origo.hu

Lenge öltözetben fotózták Király Viktor feleségét

metropol.hu

Megszólalt a szakérő: ezt élhette át Suhajda Szilárd az utolsó percekben

hirtv.hu

A nemzeti összetartozás napjáról emlékezett meg Orbán Viktor

ripost.hu

Ezt nem teszi zsebre: Dopeman csúnyán beszólt ByeAlex-nek

vg.hu

Pénzesőt jelentett be Nagy István

origo.hu

Jet skivel száguldozott a terhes Vasvári Vivien - videó

ripost.hu

Alig takarta valami Tóth Andi bájait

ripost.hu

Nagy a baj, rossz hír érkezett a börtönbe zárt Galambos Lajcsiról

ripost.hu

Ledobta a melltartót a háromgyermekes színésznő: félmeztelenül pózolt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Itt az újabb sztárszakítás? Pedig a TV2 sztárja már a családalapítást tervezte

FÜLES

Tóth Andi rajongói hadjáratot indítottak Marics Peti ellen

FÜLES

Folytatódik Opitz Barbi családi botránya – "Az ördög leszármazottai az én családomat keresték meg"

FÜLES

Friss hírek Gálvölgyi János állapotáról

FÜLES

"Az egész életedet végighazudtad!" - nyilvánosságra hozták Gáspár Bea és Győző magánbeszélgetését

FÜLES

Nagy a baj, rossz hír érkezett a börtönbe zárt Galambos Lajcsiról

FÜLES

"Meghan állandóan bulizik, míg Harry otthon ül" - vége a rózsaszín álomnak?

FÜLES

Lebukott: egy 25 éves nővel csalta meg férje a népszerű színésznőt