RETRO RÁDIÓ

Újabb fordulat Szilágyi István fiának az ügyében

Szilágyi István fiára kétes örökség vár
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 03. 10:00

A színészt május 3-án olyan súlyosan bántalmazta a fia, hogy belehalt a sérüléseibe.

Ismételten meghosszabbították a letartóztatását Szilágyi István fiának! Péter a gyanú szerint május 3-án hajnalban olyan súlyosan bántalmazta a édesapját, hogy a sérüléseibe azonnal belehalt.

Az ország Lópici Gáspárjának fia az eset után közel három hónapot töltött az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben, majd júliusban a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Venyige utcai részlegébe került át. Először november 5-ig hosszabbították meg a férfi letartóztatását, most azonban ismét változtattak, így Péter január 15-ig még biztosan rács mögött lesz.

Fotó: Ripost

„A Fővárosi Főügyészség indítványának helyt adva a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája 2021. január 15. napjáig meghosszabbította annak az 50 éves férfinak a letartóztatását, aki 2020. május 3. napján a reggeli órákban budapesti XVII. kerületi otthonukban olyan súlyosan bántalmazta édesapját, hogy a sértett elhalálozott. A védelem lakás elhagyását megtiltó bűnügyi felügyelet elrendelésére vonatkozó indítványát a bíróság elutasította és megállapította, hogy a bűncselekmény kiemelt tárgyi súlya és a gyanúsított személyi körülményei, valamint a bűntettesi előzményei alapján változatlanul megállapítható a szökés, elrejtőzés, valamin a bűnismétlés veszélye, amelyek kiküszöbölésére enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása nem lenne elegendő. A végzés nem végleges” – olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.