RETRO RÁDIÓ

Nem várt fordulatot vett Gáspár Beáék kálváriája: ez az ítélet született balesetük ügyében

Gáspár Bea nem akar többet találkozni az életét megkeserítő nővel
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 24. 08:20

Egy évvel a baleset után jogerős ítélet született Gáspár Bea autóbalesetének ügyében.

Bea a családjával tavaly novemberben este a 21-es főúton tartott hazafelé, amikor a kétszer kétsávos úton frontálisan ütközött egy másik autóval, amely a menetiránnyal szemben haladt. A bíróság Bea asszonyt is elmarasztalta, mivel a bíró szerint elkerülhető lett volna a baleset, ha Gáspárék nem a belső sávban mennek.

Fotó: Sulyok László

„Döbbenet! Még én vagyok a hibás, engem marasztalnak el, mert előzés után a belső sávban mentem, és ugyanannyi büntetést kapok, mint az, aki szembejött a forgalommal és majdnem megölt minket” – bosszankodott az ítélet után feldúltan Bea a Blikknek.

„Ez is érdekes, mert kint volt a száztízes tábla, mégis azt mondják, csak kilencvennel lehetett volna menni, mert a magasabb sebességhatár csak idén januártól lépett életbe. Nekem ezt honnan kellett volna tudnom? A táblát figyeltem. Ráadásul a szakértő megmondta, nem a sebesség okozta a balesetet, de a bírót ez nem érdekelte. Engem marasztalt el, mert nem a külső sávban mentem. Hiába mondtam, hogy az ütközés előtt előztem, nem törődött vele. Hihetetlen! Még én vagyok a hibás! Arról nem is beszélve, hogy az autónk egy éve a telepen áll, szinte totálkáros, 6-7 millió forint lenne megjavíttatni, de lehet, így a biztosító nem is fizet.” A másik sofőr, egy fiatal lány elismerte, rossz helyen hajtott fel az útra, és állítja, a baleset után önként leadta a jogosítványát. Bea szerint felháborító, hogy csupán 10 hónapra vették el a jogosítványát, és a pénzbírság nagyjából annyi, mint az övé. Gáspárék nem értik, hogyan lehet hibás Bea asszony, ezért fontolgatják a további jogi lépéseket. Fellebbezésnek nincs helye, de rendkívüli jogorvoslattal még élhetnek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.