RETRO RÁDIÓ

Horrorsérülést szenvedett Vasvári Vivien: „Megijedtem, elkezdtem remegni”

Horrorsérülést szenvedett Vasvári Vivien: „Megijedtem, elkezdtem remegni”
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 26. 08:15

A Tv2 legújabb sikersorozatának, a Farm VIP műsorában sérült le a szépséges magyar híresség. Versenytársai egyből tudták, hogy nagy a baj.

Folytatódik a Farmon, A VIP-versenyzők élete, a szüret után pedig a mustkészítéssel kell bizonyítaniuk. Az ehhez kapcsolódó feladat azonban a piros csapat lányait alaposan megijesztette, mint kiderült okkal. A termelést segítő feladat, ugyanis nem éppen zökkenőmentesen zajlott le.

„A lányok már a játék előtt mondogatták, hogy ők tartanak ettől, és sajnos meg is történt a baj. Én is nagyon megijedtem, mert csak egy hatalmas koppanást hallottam. Akkor láttam, hogy Vivi a földön fekszik. Rögtön odarohantam, láttam, hogy az ajka belül szétnyílt az ütés következtében” – árulta el Kucsera Gábor a Borsnak.

Fotó: TV2

Vasvári Vivient a játékszerkezet fa rúdja csapta arcon. A szőke lány az ütéstől azt sem tudta, hogy hol van.

„Éreztem, hogy nagyon fáj, de az volt a szerencse, hogy nem a fogam és nem az orrom tört. Megijedtem, elkezdtem remegni és a szemem is könnybe lábadt” - emlékezett vissza a szörnyű pillanatra Vivien.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.