RETRO RÁDIÓ

Megtörte a csendet Ambrus Attila: őszintén beszélt kislányáról, akit meg is mutatott – fotó

Megtörte a csendet Ambrus Attila: őszintén beszélt kislányáról, akit meg is mutatott – fotó
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 09. 05:05

Ambrus Attila a könnyeivel küszködve adott hálát Istennek, hogy Anna édesapja lehet. Az egykori rosszfiú ma már minden erejével azon van, hogy úgy éljen, hogy kislánya büszke legyen rá.

Nem tervezte, hogy megtöri a csendet, amihez tudatosan tartotta magát eddig: Ambrus Attila nem mutogatja műsorban a kislányát, Annát és nem hajlandó beszélni a legprivátabb magánéletéről sem. Néhány kupica után azonban nem volt visszaút, Attila a Life TV Vacsorakirály című műsor kedd esti adásában tett váratlanul őszinte vallomást, majd karjában a vendégeihez vitte a gyönyörű, szőke Annát.

Fotó: LifeTV

„Az a helyzet, hogy a gyerekem nem közszereplő, azt, hogy ő majd milyen szinten használ vagy kihasznál, még nem tudom. Egyelőre ott tartunk, hogy szolgaként rohangálok oda-vissza, hogy az igényeit kielégítsem, és iszonyú rafkós egyébként, úgyhogy valószínűleg örökölt egy kis fifikát vagy firnyákosságot, mert szinte mindig eléri, amit akar. Hálás vagyok a sorsnak, hogy van egy gyermekem, és pont. Egy dolgunk van az életben, valamit átadni a következő kornak„ – magyarázta a műsorban az egykori bankrabló. Mint mondja, még nem tudja, hogy fogja elmondani a múltját gyermekének, de azt megígéri, hogy őszinte lesz vele.

Fotó: LifeTV

„Elmondom, hogy sok rossz dolgot csináltam, mert így volt, kár ezen szépíteni. Viszont a sok rossz mellett azóta megpróbálok jókat csinálni, erről szól az éle­tem. A gyerek háromévesen az óvodában megkapja ezt a stigmát, nem tudok ezzel mit csinálni. Ott tartok, hogy próbálok úgy élni, hogy amikor Anna négyéves lesz, és azt mondják neki a társai, hogy az apád egy rabló, ne sérüljön. Ez a legfontosabb. Nem voltam jó ember, piszok sok rossz dolgot csináltam, viszont nem tudom a múltam megváltoztatni” – mondta a Viszkis.

Fotó: LifeTV

Ambrus Attilától a Bors érdeklődött, mi volt az oka őszinte vallomásának.

„Nincs mit szépíteni ezen, nem voltam már szomjas. Már délelőtt elkezdtem főzni, és viszkizni is, ami estére sajnos nagyon megütött, ott a forró kemence mellett állva. Így történt, hogy egyrészt megmutattam a kamerának a kislányomat, akit soha nem mutatok meg, illetve hogy olyan dolgokról kezdtem beszélni, amiről nem szívesen nyilatkozom a nyilvánosság előtt„ – mondta Ambrus Attila.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.