Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.17.

Curtis felesége előre tudta, mi fogja tönkretenni a házasságukat

Krisztike korábban már sejtette, hogy egy másik nő lehet a dologban. Azt is elárulta, hogy érzi most magát.

Eddig még nem nyilatkozott szakításukkal kapcsolatban Curtis felesége, Kriszti. Ám most kendőzetlenül mesélt érzéseiről és gondolatairól a Tények Plusz műsorában.

„Csalódott voltam, volt, amikor szomorú, volt, amikor nagyon éreztem a hiányát, volt, amikor kevésbé, amikor dühös voltam, nagyon haragudtam rá, és meg tudtam volna ölni” – idézte a Blikk a műsorban elhangzottakat.

A váratlan bejelentést egy mondhatni még váratlanabb fordulat követte. Curtist a nagy bejelentés után, csupán néhány nappal később egy másik nővel, egy kosárlabdázóval kapták lencsevégre. Ezzel kapcsolatban is megvolt a saját véleménye Krisztinek, akit szíven ütött a fejlemény.

„Igazából azért is éreztem, hogy van neki valaki, mert napi szinten kapcsolatban voltunk telefonon, de az utóbbi időben ez megszakadt. Érezhető volt, azért a nők nem hülyék, a megérzések nem csalnak, amit én szóvá is tettem neki, de tagadta. Azt gondolom, ennek ki kellett derülnie, szembesülnöm kellett azzal, hogy igenis, neki van valakije, hogy mással is volt kapcsolatban, vagy van, nem tudom. Így most tudtam azt mondani, hogy teljesen elengedtem ezt az egészet” – tette hozzá megindultan Kriszti.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek