Létrehozva: 2020.08.11.

Détár Enikőnek kétszer is meg kellett ismételnie az első osztályt

Pedagógusként dolgozó édesanyja nehezen fogadta el, ha nem volt kitűnő a színésznő.

Zsenit akart nevelni a lányából Détár Enikő édesanyja. Az 56 éves színésznő hiába olvasott folyékonyan már négyévesen, s kezdte meg a tanulmányait ötévesen, Irine asszony elégedetlen volt lánya teljesítményével.

A népszerű színésznő a Borsnak bevallotta: imádott szülője miatt kellett évet ismételnie. Kétszer is.

„A nagypapám nagyon sokat foglalkozott velem, ő tanított meg olvasni már négyévesen” – meséli a lapnak Détár Enikő, akinek pedagógusként dolgozó édesanyja elvárta, hogy Enci példás diák legyen, mert azt akarta, hogy a lánya is a tanári hivatást válassza.

Sosem haragudott édesanyjára azért, mert maximalista volt
Fotó: Bánkúti Sándor

„Anyu mindenáron azt szerette volna, hogy pedagógus legyek, de ez szóba sem jöhetett számomra. Egyáltalán nem érdekelt a tanítás, noha a tanuláshoz megvolt az eszem. Kívülről fújtam minden tananyagot, anyu mégsem volt elégedett a teljesítményemmel. Elvárta, hogy színötös legyek mindenből” – idézi fel a színésznő, aki azonban már az általános iskolában, az első osztályban elvérzett: a bizonyítványában két négyes is „éktelenkedett”.

„Azonnal kérvényezte, hogy évet ismételjek, ugyanis ő is abban a kerecsenyi iskolában tanított, ahová én jártam. Nem ellenkeztem, újra jártam az első osztályt, amit azonban második nekifutásra már halálosan untan. Hiperaktív voltam, mindenre figyeltem, amire nem kellett volna, hisz úgy voltam vele, hogy én ezeket már mind megtanultam az előző évben, minek törjem magam. Meg is lett az eredménye: ismét szereztem egy négyest, ami fölött anyu megint csak nem tudott szemet hunyni” – magyarázza Enikő, akit az édesanyja ismét megbuktatott, s addig nem akart nyugodni, míg a lánya osztályelső nem lesz.

Détár Enikő nem nevelkedett különösebb szigorban, kizárólag a kitûnô bizonyítvány kérdésében vallott drákói elveket az édesanyja
Fotó: Bors

„És a vicc az, hogy egyáltalán nem voltak szigorúak a szüleim. Csupáncsak ragaszkodtak ahhoz, hogy kitűnő tanuló legyek, de ezt sajnos nem tudtam teljesíteni. Az érettségi átlagom is négyes volt, addig viszont már anyu is kicsit megenyhült, és elengedte ezt a kérdést, mert belátta, hogy nem buktathat meg életem végéig” – fűzi hozzá a színésznő, aki egyébként imádta az édesanyját, és büszke, hogy míg élt, képezte magát.

„Rendkívül okos, intelligens nő volt, nemhiába voltak ilyen elvárásai velem szemben. Én egyébként soha nem vettem ilyen szigorúan ezt a kérdést, so­sem buktattam volna meg a gyerekeimet, ha nem kitűnő a bizonyítványuk, igaz, nem is volt rá szükségem, ugyanis a lányom egészen az érettségiig szín­ötös tanuló volt. Nem is tu­dom, hogy kire ütött…” – zárja nevetve a színésznő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csodaszép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna