tóth gabi
Gábor Zsazsa özvegye egy banán miatt került bajba.
A hollywoodi magyar díva, Gábor Zsazsa özvegye a múlt héten járt hazánkban, hogy teljesítse a néhai szupersztár utolsó kívánságát, hogy magyar földben nyugodhasson. Frédéric von Anhalt herceg több temetőt is felkeresett, végül kiválasztotta Gábor Zsazsa végső nyughelyét.
A történet viszont még nem ért véget, ugyanis a hamvak egyelőre még mindig az Egyesült Államokban vannak, és Anhalt nagyon szeretné, ha imádott kedvese állami temetést kapna.
Az özvegy, miután elintézte európai ügyeit, hazatért Amerikába, ám ott nem várt problémába ütközött.
„Már becsekkoltam a müncheni reptéren, de a gép indulása előtt egy banánt is vettem az Executice Lounge egyik büféjében. A kézi poggyászomba tettem azzal a szándékkal, hogy a repülőn kényelmesen elfogyasztom, de megfeledkeztem róla. Miután leszálltunk Los Angelesben, az ellenőrzésnél a keresőkutya megugatta a csomagomat, és úgy szétkaptak, mint a karácsonyi libát” – idézte fel Frédéric von Anhalt herceg, akinek ezzel még nem ért véget a kálváriája.
„Tüzetesen átvizsgálták a táskáimat, alaposan ellenőrizték a papírjaimat, és azonnal úgy határoztak, hatósági karanténba kell vonulnom két hétre. Függetlenül attól, hogy milyen eredményt mutat a koronavírustesztem. Mindezt egyetlen banán miatt. Ha nem lett volna nálam, nem kontrolláltak volna” – magyarázta Anhalt.
Az idős herceg igencsak dühös a történtek miatt, de természetesen nem ágált a döntés ellen, rögtön alá is vetette magát a korlátozásnak, amelynek értelmében a két hét otthon tartózkodás mellett három koronavírustesztet is előírtak – írta a Blikk.