Létrehozva: 2020.07.13.

Leleményes hirdetés: Így próbálnak profitálni Ördög Nóráékból

A Bors szúrta ki, hogy a szállásadók a sztárpárral csalogatják a balatoni vendégeket.

Ördög Nóránál és férjénél, Nánási Pálnál már hagyománnyá vált, hogy az első napsugarak megjelenésével jó pár hónapra Balatonakarattyára teszik a székhelyüket, s egészen őszig dolgozni is a nyaralójukból járnak.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

Bár a munka most már imádott kisközségükhöz is köti őket, hiszen kö­zértjük megnyitása óta boltosként is tevékenykednek. Ebből persze az egész község próbál profitálni! A Bors kiszúrta, hogy a helyi szállásadók leleményesen már a házaspárral hirdetik, s velük csalogatják a vendégeiket.

BALATONI PANORÁMÁS NYARALÓ Balatonakarattyán kiadó április 1.–október 30. közötti időszakban. Ördög Nóra és Nánási Pál boltjától néhány 100 méterre....”

Kedves szálláskeresők! Önálló nyaralóház bérelhető Akarattyán, Nánásiék kisboltjától pár utcára, 2020. júliustól. Az alábbi szabad időpontok foglalhatóak még…” – sorakoznak a hirdetések, ahol szinte helyi látványosságként emelik ki Ördög Nóráék közértjét.

„Ez nagyon hízelgő, és örülök, ha azzal, hogy itt vagyunk, nemcsak nekünk jó, hanem másoknak is. Amióta a kisbolt-projekt elindult, rengetegen jönnek, vásárolnak, s ami még jobb, hogy szinte kivétel nélkül mindenki elégedett és visszajár”kezdte a Borsnak Nóri.

„Bár ez a divatos nagyvárosokhoz képest elég pici község, mégis a legeslegszebb a panorámája, hangulatos és gyönyörű kis hely, úgyhogy én bátran ajánlom mindenkinek, és igenis több figyelmet Akarattyának” – mondta nevetve a tévés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett