RETRO RÁDIÓ

Hujber Ferenc váratlan döntést hozott, visszatér Magyarországra

Hujber Ferenc váratlan döntést hozott, visszatér Magyarországra
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2020. 06. 12. 09:30

A jelenleg hangtechnikusként dolgozó, kisebb-nagyobb botrányairól elhíresült színész a koronavírus miatt Londonban ragadt, most viszont már szervezi a visszatérést.

Hujber Ferenc minden vágya, hogy végre újra magához ölelje két gyermekét, Noelt és Noát, a koronavírus-járvány miatt ugyanis jó ideje nem tudott Magyarországra utazni, sőt ideiglenesen a munkáját is elvesztette.

Fotó: Facebook

Most viszont, az enyhítéseknek köszönhetően, új távlatok nyíltak meg előtte! A Ripost megtudta, a különös kijelentéseiről elhíresült színész már tervezi a visszatérést, és talán már le is csapott egy fapados repülőjegyre!

„Ha minden igaz, Feri augusztus elején érkezik Budapestre. Természetesen azonnal a gyerekeihez siet majd, hiszen csak értük jön haza. Meg persze néhány barát miatt! Előreláthatóan négy napot tölt majd Magyarországon, aztán repül is vissza Londonba, ahogy ez lenni szokott” – árulta el a Ripost-nak Hujber egyik ismerőse.

Az persze egyelőre nem lehet tudni, hogy a színésznek karanténba kell-e vonulnia, miután hazaért. Egyelőre úgy tűnik, hogy igen, de könnyen lehet, hogy augusztusig tovább enyhítenek a szabályokon.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.