5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Kiderült, ezt tették Szilágyi István fiával az apja temetése napján

Kiderült, ezt tették Szilágyi István fiával az apja temetése napján
Elekes Judit
Szerző
Elekes Judit
Létrehozva2020. 05. 25. 04:50

A 49 éves Péter nem vehetett részt apja temetésén, akit május 3-án ő vert agyon egy kalapáccsal. A férfi egyre jobban emlékszik végzetes tettére és annak minden szörnyű részletére.

Végigaludta Szilágyi István pénteki temetését a fia, mert nyugtatókat kellett adni neki – tudta meg a Ripost. A 49 éves Péter az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) tölti a harminc napos letartóztatását, az intézményt pedig apja temetésének idejére sem hagyhatta el.

Fotó: Ripost

A Ripost információi szerint az elmúlt három hétben a férfi szakszerű kezelést kapott: miközben megfigyelik az elmeállapotát, beállították a gyógyszereit is, amiket a gyilkosság előtt össze-vissza szedett. Korábban előfordult, hogy az édesanyja adagját is bevette, és addig szedte a nyugtatót, az anti­depresszánst és az altatót, amíg teljesen katatón állapotba került.

Az IMEI II. épületében azonban erre nincs lehetősége: az intézmény ezen része ad helyet a büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottak pszichiátriai és neurológiai kivizsgálására és ellátására, a letartóztatottak elmeállapotának megfigyelésére, a korlátozott beszámítási képességű, valamint a személyiségzavarban szenvedő fogvatartottak kivizsgálására és gyógyítására.

Péter szervezete az utóbbi hetekben regenerálódott, hiszen nem jutott alkoholhoz és fölösleges gyógyszerekhez, ez az új állapot pedig azt eredményezte, hogy a férfi elméje egyre tisztább. Már pontosan emlékszik az anyák napja reggelén történtekre, és egyre inkább kezdi felfogni tette súlyát. Úgy tudjuk, hogy Péter nehezen birkózik meg a lelkiismeretével és rendszeresen kiborul, ezért a szakorvosok kúraszerűen nyugtatót rendelnek neki. Így volt ez pénteken is: míg a rákoskeresztúri Új Köztemetőben a család és a barátok végső búcsút vettek az apjától, ő a gyógyszerek hatására végigaludta azokat az órákat. Anyja, Jolika néni a legkevésbé sem neheztel a fiára, éppen ellenkezőleg! Reméli, hogy az orvosok meggyógyítják majd őt, akinek így esélye lehet egy új életre, és talán hozzá is hazatérhet.

Ha kíváncsi vagy, mit mondott a fiáról Jolika néni, keresd a Ripost napilap hétfői számát az újságárusoknál!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.