RETRO RÁDIÓ

Felháborító, Bódi Guszti dalain nyerészkednek más előadók

Rengetegen kíváncsiak a Szerelmesek kútjának legendájára
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 27. 07:00

Mint kiderült, az utóbbi időben több dalukat is névre szólóan átírták, majd azokat a sajátjukként adták el.

Több száz sláger fűződik a Bódi család nevéhez, azonban akadnak olyan előadók, akik nem tartják ezt tiszteletben. Az utóbbi időben sok bosszúságot okozott Gusztiéknak, hogy dalaikat többen engedély nélkül átírták, és azt a sajátjukként töltötték fel YouTube-ra. A zenésznek ebből elege lett, és úgy döntött, nem hagyja annyiban a dolgot.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Mostanában azt csinálják az emberek, hogy a nagyobb slágereket névre szólóan átírják, majd feltöltik a saját YouTube oldalukra, úgy, hogy engedélyt sem kérnek rá. Ezeket a dalokat ráadásul megrendelésre készítik, amikért elkérnek több százezer forintot is. A reklámokról ne is beszéljük... Ez nem szép dolog. Én is megtehetném, hogy átírom más dalait, amit aztán a sajátomként adok el, de nem teszem!” – kezdte a Ripost-nak Guszti. A népszerű zenész hónapokkal korábban már jelezte az érintett előadóknak, hogy a jövőben ne nyúljanak hozzá engedély nélkül a dalaihoz, ám az üzenete sajnos nem jutott el mindenkihez. Akkor abban egyeztek meg Margóval, hogy az addig feltöltött dalokért nem szólnak külön, viszont utána már nem fogják tolerálni a dolgot.

Ez nem is csoda, hiszen egy-egy nóta kiadását hónapok, olykor pedig évek kemény munkája előzi meg.

„Hónapokat szenvedünk egy-egy dallal, valakik meg csak átírják pár óra alatt, mindenféle szankció nélkül. Én megszenvedtem a dalaimért 78 óta, nekem ezek a gyerekeim. Szeretném, ha sérthetetlenek maradnának. Tiszteletben kell tartani másnak a zenei szerzeményét! Egy eredeti műhöz csak akkor lehet hozzányúlni, ha azt a szerző megengedi” – fogalmazott Guszti, aki mindezek után újra jelezte a problémáját, és írásban is megkérte az előadókat, hogy tüntessék el az átírt dalokat a videómegosztó oldalról. Ezúttal úgy tűnik, sikerrel járt.

Ha kíváncsi vagy a részletekre, keresd a Ripost napilap szerdai számát az újságárusoknál!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.