Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.31.

Vilmos herceg vissza akar térni a légimentőkhöz, így segítene a koronavírus idején

Helikopterpilótaként segítené hazáját a koronavírus elleni küzdelemben.

Ismét fel akarja venni a szolgálatot és mentőhelikopter-pilótaként szeretne dolgozni Vilmos herceg. Ezzel is Nagy-Britannia küzdelmét szeretné segíteni, hiszen a szigetország is a koronavírus-járvány ellen harcol.

Fotó: AFP

„Vilmos komolyan fontolgatja, hogy visszatér, mint pilóta. Tudja, hogy az egész ország teszi a maga feladatát és segíteni szeretne. De ez bonyolult, mivel ő képviseli most a királynőt. Ez a feladat most pedig még fontosabb, hiszen Károly herceg is megbetegedett, Harry csak úgy elsétált, András herceg pedig visszavonult a nyilvánosság elől. De Vilmos ég a vágytól, hogy segíthessen az embereken” – mondta egy, a párhoz közel álló forrás.

Vilmos herceg 2015-ben kezdett el mentőhelikopter-pilótaként dolgozni a kelet-angliai Norfolk megyében. Előtte három évig a brit királyi légierő egyik walesi támaszpontján dolgozott kutató-mentő helikopterpilótaként. A hivatalos statisztikák szerint ez idő alatt 149 emberen segített.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket

FÜLES

Ez roppant kínos: megint lebukott Meghan, hogy hazudott

FÜLES

A szívszorító ok, amiért Marilyn Monroe egy üzenetet ragasztott a hasára a műtét előtt