RETRO RÁDIÓ

Megerőszakolt egy 14 éves lányt az Oscar-díjas színész? Azonnal törölték a sorozatát

Premiere of "All the Money in the World" (arrivals)
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 03. 03. 17:40

Egy modell vádolta meg Timothy Huttont azzal, hogy évekkel ezelőtt megerőszakolta.

Azonnal törölte a Fox Timothy Hutton sorozatát, az Almost Familyt, miután egy modell megvádolta az Oscar-díjas színészt, hogy megerőszakolta, amikor még csak 14 éves volt.

Fotó: AFP

A most 50 éves Sera Johnston a Buzzfeed News-nak adott interjújában elmondta, a színész 135 ezer dollárt adott neki, hogy tartsa a száját. Az interjú után órákkal a Fox már ki is farolt a színész sorozata mögül.

A kanadai Johnston elmondta, még 1983-ban találkozott a férfival, amikor Hutton Vancouverben forgatta a Jégbefagyott embert. A színész meghívta a modellt és két barátját a hotelszobájába.

Ahogy a modell mondta, egyszer csak az akkor 22 éves Hutton és a színész egyik barátja megerőszakolták.

„Először még a tévé előtt ültünk, és elkezdte simogatni a lábam. Aztán bevezetett a hálószobájába. Megkérdezte, szexeltem-e már korábban. Ekkor jött be egy barátja. Megijedtem, mondtam, hogy ki akarok menni. De azt mondták, nem kell félnem, élvezni fogom. Lefagytam a rémülettől, amikor levetkőztettek, mint egy babát” – elevenítette fel az emlékeket most a modell.

Johnston egészen 2017-ig hallgatott a dologról és nem tett semmilyen jogi lépést. A Metoo mozgalom hatására azonban ő is megváltoztatta a döntését. Ügyvédet fogadott és másfél millió dollárra beperelte Huttont. Az ügyvédek a háta mögött azonban megegyeztek és végül 135 ezer dollárt kapott, hogy hallgasson a vádakról.

A modell azonban úgy gondolja, mindenkinek tudnia kell, milyen ember is valójában az Oscar-díjas színész.

Hutton ügyvédein keresztül tagadta a vádakat, mint fogalmaztak, a színész soha életében nem találkozott a nővel.

„Hutton egyetlen percet sem hajlandó erre a méltatlan vádra pazarolni, mivel nyilvánvalóan hamis, és csak pénzt akarnak kizsarolni tőle” – fogalmazott az ügyvéd.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.