Marics Peti
Hatalmas csattanás volt múlt szerdán a X. kerületi Salgótarjáni út környékén, ahol egy rendőrautó és egy személygépkocsi karambolozott – számolt be lapunk olvasója. A Ripost megtudta: a kocsit az Ázsia Expressz sztárja, Bereczki Krisztián vezette.
A Ripost olvasója éppen hazafelé sétált a X. kerületben a Salgótarjáni út közelében, amikor a rettenetes robajra lett figyelmes.
Már csak azt látta, hogy egy rendőrautó és egy terepjáró egymásba szaladt. A történtekről részletesen beszámolt a lapunknak.
„Épp a munkából tartottam hazafelé, mikor egy hatalmas csattanást hallottam. Megfordultam, és azt láttam, ahogy egy nagy terepjáró és egy rendőrautó összeütközött. A balesetnek nem csak a hangja volt nagy, de ahogy láttam a kár is. A volán mögül később egy nagyon izmos férfi szállt ki, beletelt pár másodpercbe, mire rájöttem, hogy honnan is olyan ismerős. Aztán leesett a tantusz: az az izmos ázsia expresszes Bereczki Krisztián volt az, aki Hódi Pamelával versenyzett a műsorban. Nagyon kedveltem őt, remélem nem esett baja sem neki, sem pedig a másik autóban ülőknek!” – mesélte olvasónk.
A Ripost a balesettel kapcsolatban megkereste a rendőrséget is, akik kérdésünkre válaszolva megerősítették, hogy február 26-án valóban történt baleset a környéken. Sajnálatos módon az autóban utazó két rendőr is könnyebben megsérült. Krisztiánt azonnal előállították. Mintavételre kötelezték, mivel felmerült a gyanúja, hogy valamilyen szer befolyásoltsága alatt vezetett.
„2020. február 26-án a X. kerületben a Salgótarjáni úton egy szolgálati jelleggel ellátott rendőrautó összeütközött egy másik gépjárművel. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. Annak megállapítása, hogy a baleset bekövetkezéséért kit terhel a felelősség a folyamatban lévő eljárás feladata. A balesetben az autóban utazó két rendőr könnyű sérülést szenvedett” – közölte lapunkkal a BRFK Sajtóosztálya, akiktől azt is megtudtuk, vélhetően nagy bajba kerül Krisztián, ha bebizonyosodik, hogy nem volt száz százalékosan vezetésre alkalmas állapotban a karambol idején.
„A szemle során felmerült annak gyanúja, hogy a balesetben érintett polgári jármű vezetője vezetési képességekre hátrányosan ható szert fogyasztott, ezért a férfit a rendőrkapitányságra előállították és mintavételre került sor. Az ügyben a rendőrség szakértőt rendelt ki” – adott tájékoztatást a rendőrség.
Természetesen megkerestük Bereczki Krisztiánt is, aki nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban. Amikor felvette a telefont, először azt mondta, hogy nem ő balesetezett, ám amikor megírtuk neki az ügy részleteit, közölte: ügyvédje keres majd bennünket.
Lapzártánkig azonban sem ő, sem a jogi képviselője nem nyilatkozott a baleset kapcsán. A Ripost által megkérdezett közlekedési szakértő szerint közúti veszélyeztetés miatt akár három év börtönt is kaphat – persze, ha a vizsgálat során bebizonyosodik, hogy valamilyen szer hatása alatt volt a baleset idején.
Elaludt a volán mögött Bereczki Krisztián igazán kemény időszakot tudhat maga mögött, hiszen rengeteget dolgozott, hogy a testépítők világában kivívja magának az elismerést. A sok munka végül meghozta a gyümölcsét, azonban Krisztián ezért szinte az életét kockáztatta. „Egy éven keresztül körülbelül 3-4 órát tudtam csak aludni, versenyre készültem. Egyszer el is aludtam hazafelé az autóban, nekimentem a szalagkorlátnak. Szerencsére időben elkaptam a kormányt és nem történt nagyobb baj. Pont nem jött semmi... Kicsit elbóbiskoltam, és úgy mentem át a szembejövő sávba, ahol elkaptam a szalagkorlátot. De ha valami jött volna, akkor valószínűleg most nem ülnék itt” – mondta el korábban Joshi Bharat műsorában a testépítő.