RETRO RÁDIÓ

Nehéz helyzetbe kerültek, akik átveszik Gesztesi Károly szerepeit

Nehéz helyzetbe kerültek, akik átveszik Gesztesi Károly szerepeit
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 01. 14. 20:30

A társulat közleményt adott ki a döntésükről. Két hét múlva állnak újra színpadra.

Kevesebb, mint egy hónap múlva újra színpadra viszi a Bánfalvy Stúdió azokat a darabokat, amelyekben Gesztesi Károly főszerepet játszott. A társulatnak rettenetesen nehéz dolga volt, hiszen a mérhetetlen gyász ellenére is meg kellett nevezniük azokat a színészeket, akik a tragikus hirtelenséggel elhunyt művész helyére lépnek.

A társulat döntése alapján, a Páratlan Párosban Beleznay Endre, a Nicsak, ki lakik itt?! című darabban Harmath Imre, míg A Miniszter Félrelép előadásában Németh Kristóf játssza el a színész szerepeit.

Fotó: Szabolcs László

„Nagyon nehéz dolgunk volt, hogy kiválasszuk Karcsi utódait... Ez nem egyik pillanatról a másikra meghozott döntés volt, hiszen három főszerepről beszélünk, és Karcsinak nem volt váltótársa. Mielőtt meghoztuk volna a döntést, bevontuk a családot is, így az érintett művek eredeti karakterleírásai alapján, és a rendezői koncepció figyelembe vételével választottunk” – mondta lapunknak Bánfalvy Ágnes, a Bánfalvy Stúdió vezetője, majd hozzátette: a következő előadásuk a társulat minden tagjának nagyon nehéz lesz, hiszen amellett, hogy most játszanak először Gesztesi nélkül, egy olyan darabról van szó, ami a színészlegenda kedvence volt.

A legközelebbi előadásuk ugyanis a Páratlan Páros lesz, amely január 27-án debütál az új szereposztással Mosonmagyaróváron. A darabban Beleznay Endre veszi át Gesztesi szerepét.

„Nagyon nehéz ez a helyzet... Karcsival két darabban is együtt játszottunk. A Páratlan Párosban veszem át most a helyét, egy olyan darabban, ami nagy sikert futott be vele. Nehéz lesz nélküle, de arra törekszem, hogy a közönségnek visszatudjam adni, amit Karcsi csinált a színpadon. Ő mindig a kettőnk súlykülönbségéről viccelődött, húzta az agyamat, én a 80 kilómmal álltam színpadra míg ő a százzal. Remélem, hogy a közönség ebben a kisebb kiadásban is szeretni fogja a Páratlan Párost, és együtt tudunk tisztelegni Karcsi emléke előtt!” – mondta lapunknak Beleznay Endre.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.