3 éve

Súlyos műtétje volt Pásztor Erzsinek, az orvosa nem túl bizakodó

A Jászai Mari-díjas színésznő békésen akarja eltölteni a karácsonyt, ezért egyelőre nem foglalkozik a szövettan eredményeivel.

Bár komoly egészségi problémákkal küzd, nyugodtan szeretné várni az ünnepeket a 83 éves Pásztor Erzsi.

Fotó: Markovics Gábor

A Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő kemény időszakon van túl, 2018-ban diagnosztizáltak nála végbélrákot, ám a műtét és a kemoterápiás kezelések után az állapota javult, viszont nemrégiben újra operálni kellett. Orvosa nem biztatta, de ő nem akarja tudni a szövettan eredményét az ünnepek előtt.

„Először csak egy gombostűnyi folt volt az orromon. Nem is törődtem vele, azt hittem, valami megcsípett” – emlékezett vissza a színésznő, az elváltozás azonban nőni kezdett és Pásztor Erzsi tudta, ez már nem játék. „Nem fájt, mégis tudtam, hogy nem lesz jó vége. Elmentem orvoshoz, aki egyből tudta, hogy nagy a baj, és le kell szedni. Mire elérkeztünk a műtéthez, már körömnyi méretű volt a kinövés. Csúnya volt, tudtam, hogy nem szabadna ott lennie” – így a színésznő nem kerülhette el az operációt, amely két órán keresztül tartott.

„A műtét hosszából látszott, hogy súlyos volt a helyzet. Ez olyasmi volt, mint egy daganat, csak nem befele, hanem kifele nőtt” – mondta a Blikknek a színésznő, aki napokig kerülte az embereket, amíg kötést viselt. „Nem szeretem, ha sajnálnak vagy a betegségemről kérdeznek. Most már szépen begyógyult a seb, de a szövettan eredményéért nem mentem el. Az orvosom azt mondta, az ilyen kinövés ritkán jóindulatú, úgyhogy jó eséllyel ez rosszindulatú volt. Ha így is volt, nem akarom tudni. Nyugodtan szeretném tölteni a karácsonyt, nem akarok idegeskedni!” – árulta el a művésznő.

A kultikus sorozat, a Szomszédok Janka nénije a keresztlányával tölti a Szentestét, ám az ünnepek alatt meglátogatja vidéken élő testvérét és az ő családját is.

„A lányom és az unokáim külföldön vannak, nem is jönnek most haza, de telefonon beszélünk. Ez engem nem zavar, a keresztlányommal elleszünk. Szerintem kacsamájat sütök, kipróbálok egy új receptet, remélem, beválik!” – magyarázta Pásztor Erzsi.

Pásztor Erzsi egyik legjobb barátja a kollégája, a 83 éves Csűrös Karola. A színésznő nyáron veszítette el imádott férjét, Horváth Ádámot, a Szomszédok atyját.

„Szinte mindennap beszélünk telefonon, folyamatosan keressük egymást” – újságolta Pásztor. „Nehezen viseli Ádám elvesztését, még túl friss a fájdalma. Próbálom jobb kedvre deríteni, néha órákon át nosztalgiázunk.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Már megint egy nevetségesen viselkedő RTL Klub-műsorvezetőn röhögnek

origo.hu

Szörnyű gyilkosság történt a brit királyi családban

borsonline.hu

Egyetlen kérdésből áll csupán, mégis sokakon kifog a következő logikai kvíz

hirtv.hu

Svenk – Hartai Petra: Ez egy csodálatos szerelmi történet sci-fi elemekkel vegyítve

ripost.hu

Iskolabusz-baleset: a gyerekek sikoltozva a betört ablakokon át másztak ki, egy 15 éves lány meghalt

mandiner.hu

Kiderült, mit találhattak el az oroszok Vinnicjában

origo.hu

Lehúzta a cipzárját, majd a melleit fotózgatta az egyik legszexibb magyar DJ - kép

travelo.hu

A hétvégén minden a lovakról szól Szilvásváradon - jön a 16. Nemzeti Vágta

ripost.hu

Elhunyt a 31. hétben született kisbaba, az anyuka majdnem utána halt

ripost.hu

Titokzatos férfivel randizott G.w.M exe, Nagy Melanie - fotó

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

ripost.hu

Durva fordulatot hoz az ősz, 3 csillagjegy végre felismeri az igazságot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Mi történt vele? Megtaláltuk a Megasztár gyereksztárját, Tóth Lüszit

FÜLES

Gyanakodnak a rajongók: nincs minden rendben Kulcsár Edina és G.w.M között?

FÜLES

"Eldobom az agyam" - Megyeri Csilla reagált a megcsalásról szóló pletykákra

FÜLES

Botrány tört ki a Republic zenekari név használata miatt

FÜLES

Közel a békülés? Így érez Harryvel kapcsolatban III. Károly

FÜLES

Titokzatos férfivel randizott G.w.M exe, Nagy Melanie - fotó

FÜLES

Tóth Andit komoly döntésre késztette a brutális támadás, mostantól minden más lesz

FÜLES

Megtaláltuk! Újabb magyar sztár tűnt fel az OnlyFansen