Létrehozva: 2019.12.02.

Itt kezdte újra Vajna Timi, férje nyomdokaiba léphet

Andy Vajna özvegye szintén filmekkel akar foglalkozni, új életét pedig Los Angelesben kezdte el.

Úgy tűnik, közel egy évvel szeretett férje, Andy Vajna halála után új életcélokat talált magának özvegye, Vajna Tímea. A januárban elhunyt férjéről még mindig könnyek között emlékező 36 éves Timi jelenleg férje filmes relikviát bocsátja aukcióra, és az abból befolyt pénz nagy részét jótékony célokra fordítja. A marketinges végzettségű özvegy az évek során rengeteg filmes fogást, trükköt lesett el producer férjétől, akinek olyan filmeket köszönhet a szakma, mint például a Rambo, az Evita vagy a Szabadság, szerelem. Tímea tehetségére az elmúlt években Vajna kollégái is felfigyeltek, sőt maga Andy is.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Nagyon sokat adott a véleményemre, rengeteg forgatókönyvvel és filmtervvel kapcsolatban kérte ki a véleményemet, néztük át együtt, ötleteltünk. Az együtt töltött évek alatt nagyon sokat tanultam tőle, és ezt most szeretném kamatoztatni. Számos forgatókönyvötlet van az asztalomon, sokat még maga Andy hagyott hátra, nem beszélve a szívügyeként számon tartott Hunyadi-filmről, amit nagyon szeretett volna megcsinálni, így az sem elképzelhetetlen, hogy a nyomába lépjek és kipróbáljam magam producerként is” – mondta a Borsnak Vajna Tímea, aki jelenleg Los Angelesben tartózkodik, és olyan sztárok társaságában építi a kapcsolatait, mint Jennifer Lopez vagy a nagy sikerű Hihetetlen című sorozat sztárja, Kaitlyn Dever.

Ahogy néhai férje, Timi sem csak a hollywoodi filmes szakmában szeretne ér­vényesülni, hanem a hazai filmesekre is gondol. Első, konzulensi munkájában Aspy Tom A pillanat című filmjének igyekszik reklámot csinálni a tengerentúlon. A nullaköltségvetésű filmnek minden esélye megvan a sikerre, ugyanis a decemberi International Golden Film Awardon három jelölést is szerzett a legjobb film, legjobb női főszereplő és a legjobb feltörekvő színésznő kategóriában.

„A díjátadóig és az után is Tímea minden követ meg fog mozgatni, hogy a Tomhoz hasonló tehetségeknek minél nagyobb bemutatkozási felületet biztosítson az álomgyárban és ahogy Andy Vajna is tette, öregbítse világszerte a magyar filmek hírnevét” – mondta a Borsnak az özvegy sajtósa, Baranyi Rozália.

Tímea decemberben egy rövid időre visszatér Budapestre, de utána januárban egy évre biztosan elhagyja az országot: új lakást keres, és távol a rosszakaróitól újraépíti az életét a festői szépségű Los Angelesben, és reméli, hogy férje tragikus halála után újra megtalálja a boldogságot.

„Úgy érzem, környezetváltozás kell. Amerikában új életet kezdhetek, miközben Andyt örökre megőrzöm a szívemben” – mondta.

origo.hu

Újra kapható lesz a Nokia 3210

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

ripost.hu

„Nem érdekelte őket, hogy olimpiai bajnok vagyok” - 75 éves lett a magyar sport legendája

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

FÜLES

Eltelt 11 év, különleges nap jött el Ördög Nóra életében

FÜLES

Nagyon megszívta Csuti: közösségi oldalán tálalt ki az üzletember

FÜLES

Több mint 1 millió eurót sikkasztott egy francia bűnbanda – Új sorozat érkezik a Direct One-ra