RETRO RÁDIÓ

Hatalmas örömhír a rajongóknak: így folytatódik a Süsü

Hatalmas örömhír a rajongóknak: így folytatódik a Süsü
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 12. 16. 08:30

Lassan elkezdődhet a legújabb Süsü forgatása is, hiszen Csukás István karácsony előtt elkészült a forgatókönyvvel.

Az író, Csukás István elkészült a Süsü következő részével és maga szállította a magyar televízióba a vaskos forgatókönyvet, amit hagyományos írógépen írt.

Fotó: Mészáros Annarózsa

Süsü, a sárkányt 1977 karácsonyán kezdte vetíteni a magyar televízió, a folytatást, a Süsüke, a sárkány gyerekeket 2001-ben. A harmadik etap azóta várat magára, de már nem so­káig, ugyanis Csukás István megírta a könyvet.

„Kész a mű, az író letette az ajándékot a fa alá” – újságolta a Borsnak Csukás István, és csak úgy csillog az örömtől a szeme. „Az én karácsonyi ajándékom a gyerekeknek a Süsü sorozat harmadik története, a Süsüke világot lát, aminek a forgatókönyvét leadtam az MTVA- ban. Egyéves munka volt, havonta egy részt írtam. Kicsit többet, mert tizenhárom részes. Több mint hatszáz oldal lett, taxival alig tudtam bevinni” – mondta, ugyanis papírra ír, majd legépeli a szöveget.

„Tudom használni a számítógépet, de mivel írás közben elkezdek rajta játszani, inkább maradtam a hagyományos írógépnél. Annak idején összevásároltam hagyományos írógépeket, szalagot is. Aztán meg kellett tanulnom javítani is, mert egy idő után elfogytak a szerelők, a szakma kihalt” – mesélte, majd visszatért Süsükéhez.

„Kemény munka volt, lemondtam mindenről, még nyaralni sem mentem. De szívesen mondtam le a pihenésről, mert nekem is nagy élmény volt. Remélem, a nézők is élvezni fogják” – mondta lelkesen az alkotó.

A Süsü trilógia minden részének a vándorlás az alapmotívuma. Az elsőben Süsüt elüldözik otthonról, így kerül az emberek földjére. A másodikban hazamegy Sárkányországba, megnősül, megszületik Süsüke.

„A harmadikban a kis Süsü és a Kiskirályfi elindulnak, mint a szüleik, vándorolni. De hova menjenek? Az Emberföldet ismerik, a Sárkányföldet ismerik. Felnéznek a csillagokra, ott még nem járt senki! Igazi gyermeki vágy, bejárni eget, földet, meghódítani a világűrt” – árulta el a részleteket az író.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.