RETRO RÁDIÓ

Súlyos baleset érte a Szomszédok sztárját, lábra sem tud állni

Súlyos baleset érte a Szomszédok sztárját, lábra sem tud állni
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 10. 22. 11:30

A 82 éves színésznő most férje sírját sem tudja meglátogatni, mert ágyhoz van kötve.

Otthonában érte súlyos baleset a 82 éves Csűrös Karolát. A színésznő nemrégiben elesett a lakásában, és olyan rosszul érkezett a földre, hogy eltört a térde. Nem kényszerül kórházi ágyba, az otthonában gyógyul, de így – legnagyobb bánatára – nem tud kimenni imádott férje, a júniusban hosszú betegség után elhunyt Horváth Ádám sírjához.

„Sajnos, megbotlottam. Egyetlen rossz lépés volt, nem is tudom, hogy történhetett, egyszer csak a földön találtam magamat” – emlékezett vissza a fájdalmas pillanatra a színésznő, aki eleinte otthon próbálta csillapítani a fájdalmait.

„Jegeltem, borogattam a térdem, de semmi nem segített. Még az a szerencsém, hogy az unokáim, a rokonaim jönnek hozzám, és látták, nagy a baj. Borzasztóan be volt már dagadva a sérülés helye, úgyhogy azonnal vittek az orvoshoz. Megröntgeneztek, akkor derült ki, hogy eltört a térdem. Megúsztam a műtétet, sőt, az orvostudomány fantasztikus fejlődésének köszönhetően nem is gipszelték be a lábam, hanem egy nagyon komoly merevítőt raktak rá” – árulta el a színésznő.

Az 1980-as, 1990-es évek népszerű teleregénye, a Szomszédok Etusaként az egész ország által megszeretett művésznő most ágyhoz van kötve, s még jó néhány hétbe beletelik, mire újra tud majd járni. Az sincs kizárva, hogy gyógytornára lesz szüksége, ám erre egyelőre nem gondol.

„Közeleg a halottak napja, bánt, hogy nem tudok kimenni Ádámhoz a temetőbe, mert egyelőre képtelen vagyok lábra állni. Bár amúgy is nagyon nehéz ott látni a sírkövet, amelyen rajta van a neve. Persze, nagy igazság, hogy idővel enyhül az ember fájdalma. Én sem sírok már annyit, mint korábban, de mindennap és minden éjjel hiányzik a férjem” – mesélte Csűrös Karola, aki több mint ötven évig élt együtt a legendás rendezővel.

Horváth Ádám a Kék Golyó utcai Országos Onkológiai Intézetben hunyt el, szervezetét legyőzte a gyilkos kór. Temetése július 16-án volt, utolsó útjára több száz barátja, rokona, volt tanítványa kísérte el.

„Sok minden emlékeztet rá a lakásban, de szeretem az emlékeimet. Szépen, szeretetben éltünk. Kérdezik néha, hogy nem nehéz-e, nem akarok-e elköltözni, de hová is mennék? Ez az otthonom. Elvagyok én egyedül. Van segítségem, nem vagyok magányos” – magyarázta a művésznő.

Csűrös Karola és a 83 éves Pásztor Erzsi, a Szomszédok Janka nénije évtizedek óta nagyon szoros barátságot ápolnak. Mindennap beszélnek telefonon, sőt, nem ritka, hogy Pásztor Erzsi meglátogatja a barátnőjét vagy bevásárol neki.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.