Létrehozva: 2019.06.27.

Kitört a botrány a magyar táncegyesületnél: biztonságiak állták el a bejáratot

A mûvészeti vezetõt már be sem engedték az ExperiDance próbatermébe.

Balhé az ExperiDance Tánctársulatnál! Román Sándor, a társulat egyik alapítója, művészeti vezetője és 50%-os tulajdonosa azt állítja, jogsértések alapos gyanúját felvető módon egy érdekkör szeretné rátenni a kezét a húszéves társulatra és Román koreográfiáira, veszélyeztetve a sikeres brand létezését és az eddig itthon és külföldön képviselt értékrendjét.

A társulat meghatározó alapító táncművészei továbbra is kitartanak az Érdemes Művész, a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjével kitüntetett nemzetközi hírű koreográfus mellett, aki szerint azonban a kialakult helyzet tarthatatlan. 

"Eddig hallgattam, mert nem kívánom sárba tiporni az elmúlt 19 évet, de már nem csak a saját jogaimat kell megvédenem, hanem egy nemzeti kulturális közkincset is – mondta a Blikknek Román, hozzátéve: úgy érzi, az utóbbi időben ellehetetlenítették a munkáját. – 19 éves ismeretség és munkaviszony fűz az üzlettársamhoz, Vona Tiborhoz, akiben feltétel nélkül megbíztam. Én intéztem a művészeti ügyeket, ő az adminisztratív, pénzügyi dolgokért felelt a társaság egyedüli ügyvezetőjeként. Tavaly nyáron jeleztem, szeretnék belenézni a társaság irataiba, gazdálkodásába, hiszen szerettem volna végre megérteni, hogy miként is gazdálkodik a cég, és választ kapni arra, miért nem kapnak a táncosaink fizetésemelést, miért nincsenek külföldi szereplések".

Román állítja, üzlettársától a kérdéseire nem kapott érdemi választ, sőt, a munkáját is nehezítették, a próbatermek és a táncakadémia helyszínéül szolgáló objektumnál egy idő után őrző-védő cég emberei jelentek meg. 

"Nagyjából 100 növendékünk volt, akiket a szüleik azért a szakmai tudásért, szellemiségért hoztak ide, amire én voltam a garancia. A biztonsági emberek megjelenésével azonban nem tudtam órákat tartani, nem szerettem volna, ha a gyerekek bármi atrocitást tapasztalnak, ezért nem jártam be tanítani. Az évzáró szülői értekezletre a biztonságiak már be sem engedtek, feltartóztattak, majd közölték, hogy az épületbe nem léphetek be. Az épületbe, amely az ExperiDance otthona" – csóválta a fejét Román, aki elmondta, rendőr hívtak, készült jegyzőkönyv, majd a szülőkkel az utcán zárták az értekezletet.

Román Sándor azóta sem tudja, a cég vezetése miért döntött úgy nélküle, hogy lemondják az akadémia nyári táborát, valamint határozatlan időre felfüggesztik működését.

"Sajnos, elérkeztünk addig a pontig, amikor már a hatóságoknak kell vizsgálódniuk, aztán a bíróság dönt majd a kérdésben. A szükséges jogi lépéseket megtettem, az ügyvezetőt ügyvezetői tisztségéből visszahívtam. A legjobban az fáj, hogy amit létrehoztunk, az közkincs, 40 év munkája mehetne veszendőbe, és ez nem üzleti vagy személyes kérdés, mivel ez egy magyar kulturális közkincsről szól, amit nem engedhetek sérülni".

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek