RETRO RÁDIÓ

Részleges látogatási tilalom, ide temetik pontosan Andy Vajnát

Részleges látogatási tilalom, ide temetik pontosan Andy Vajnát
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 01. 30. 06:45

A Fiumei Úti Sírkert dolgozói már elkezdték az elõkészületeket a csütörtöki búcsúztatásra.

Megkezdődtek Andy Vajna temetésének előkészületei a Fiumei Úti Sírkertben. A Blikk munkatársai kedden a temetőben kiderítették, hogy hova temetik az egykori filmes producert.

"Ezt a két fát gallyazni kellett, amint maguk is láthatják, mert a pavilonnak nagy hely kell, de azt még mi sem tudjuk, pontosan hol lesz a sír" – árulta el egy munkás, aki arra a pavilonra utalt, amelyet kiemelt, állami temetéseknél használnak. A hatalmas, fém állványokon álló pavilon alatt tartják a búcsúztatásokat, alatta elférnek a gyászolók.

A gallyazás jellegéből ítélve Demján Sándor üzletember és Madarász Viktor festőművész sírhelye környékén lesz a pavilon nyitott oldala, és vélhetően az Árkádsor, a Görgei Artúr sétány felé esik majd Vajna sírhantja. A területet az Árkádsor jelentősen leárnyékolja a történelmi sírkert Fő útja felől, a Batthyányi-mauzóleum pedig bástyaként védelmezi, és kocsival könnyen megközelíthető.

"A család kérésére a temetéssel kapcsolatban nem adhatunk semmilyen felvilágosítást" – válaszolta Bazsó Gabriella, a Fiumei Úti Sírkertet kezelő Nemzeti Örökség Intézet Főigazgatói Kabinetének sajtófőnöke, de annyi kiderült, hogy csütörtökön a temető nem zár be. Csak a 19-es parcellát kerítik el, illetve biztosítják őrökkel. Csak az léphet be, akinek a neve a listán szerepel. A részleges látogatási tilalom csütörtök déltől délután négy óráig lehet érvényben. A temetésre Arnold Schwarzenegger is eljön, mert az évtizedek óta tartó barátság miatt kötelességének érezte, hogy elbúcsúztassa Vajnát.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.