
Mariah Carey-t szexuális zaklatás miatt perelte a nõi menedzsere.
Szexuális zaklatás miatt tavaly perelte be Mariah Carey-t egykori menedzsere, Stella Bulochnikov. A menedzser azt állítja, az énekesnő imádott meztelenkedni előtte, ami őt rettentően zavarta, és hiába kérte, nem vett magára ruhát. Most fordulat állt be az ügyben.
![]()
Bulochnikov több mint 100 millió dollárt követelt, szerinte ennyi az ő része az énekesnő nyereségéből, amelyet közös munkájuk során szereztek.
Munkakapcsolatuk 2017-ben, három év után ért véget. Ezalatt számos új zenei projektet indítottak el és Carey filmes szerepet is kapott. A sikerét pedig a menedzsere munkájának köszönheti. Legalábbis Bulochnikov szerint.
Amikor elváltak, egy közös nyilatkozatot adtak ki, mely szerint békében ért véget a munkakapcsolat, a továbbiakban is barátként támogatják egymást.
De miután szexuális zaklatásért beperelte Carey-t, az énekesnő ügyvédei máris kiadtak egy közleményt, hogy Bulochnikov rosszul végezte a munkáját, megkárosította az énekesnőt, ezért rúgták ki. Minden, amit mond, hazugság, és nem akarnak reagálni se azokra, amiket állít - írta a Daily Mail.
Állítólag a menedzser diktátorként viselkedett, beköltözött Carey villájába és rengeteg ruhát, ékszert és különböző tárgyakat lopott el tőle.
A kölcsönös sárdobálás után azonban úgy tűnik, most mégis sikerült megegyezniük peren kívül, bár ennek részleteiről egyelőre nem beszélt egyik fél sem...







