Létrehozva: 2018.11.13.

Titokzatos nővel fotózták le Stohl Andrást

A népszerû színész hétrõl hétre a TV2 sikermûsorában értékeli a produkciókat. A legutóbbi adásra egy hölgy is elkísérte õt.

Nemcsak a színpadon, de a kulisszák mögött is zajlott az élet a TV2 stúdiójában vasárnap este. Stohl Andrást egy titokzatos, barna hajú szépség kísérte el az élő adásra.

A műsor szünetében a színésznek első dolga volt, hogy beszélgetni kezdjen a hölggyel. Jóllehet, semmi nem utalt arra, hogy több lenne közöttük puszta barátságnál, ám azt minden jelenlévő jól látta, hogy igencsak bensőségesen beszélgettek, mint akik már jó ideje ismerik egymást.

A színész az utóbbi években nem teregeti ki a magánéletét: miután 2016-ban véget ért a kapcsolata két kisebb gyermeke anyjával, Ancsikával, nem verte nagy dobra a boldogságát.

A nyilvánosság annyit tudhatott csupán, hogy egy Éva nevű hölggyel kezdett új életet, aki korábban egy színház büféjében dolgozott. A nyilvánosság előtt azonban soha nem mutatkoztak együtt. A %Ripost% megkereste Stohl Andrást, aki nem kívánt semmit elárulni a szóban forgó hölgy kilétéről, azt azonban megerősítette, hogy a barna hajú szépség nem a barátnője.

"Rosszul sejtik, nem a barátnőm kísért el engem" - válaszolta szűkszavúan a színész. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magából kikelve, ordítva osztotta ki az új férjét a TV2 sztárja - videó

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin