RETRO RÁDIÓ

Lejárt a 30 nap, döntött a bíróság Pásztor Anna zaklatójának ügyében!

Lejárt a 30 nap, döntött a bíróság Pásztor Anna zaklatójának ügyében!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 09. 05. 22:05

A zavart elméjû férfi meg akarta ölni az énekesnõt, annak zenekarával és egész családjával együtt. A bíróság és az ügyészség most úgy látja, fennáll a bûnismétlés veszélye.

November 6-ig még biztosan előzetes letartóztatásban marad Pásztor Anna zaklatója! P. J. ügyében az ügyészség és a bíróság döntött úgy, hogy a bűnismétlés veszélye miatt nem engedik ki a férfit a börtönből.

„A IX. Kerületi Ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását, miután megállapította, hogy a bűnismétlés veszélye miatt a legsúlyosabb kényszerintézkedés fenntartása továbbra is szükséges és indokolt. A bíróság egyetértett az ügyészség indítványával, és a gyanúsított letartóztatását további két hónappal, 2018. november 6. napjáig meghosszabbította” – tájékoztatta a %RIPOST%-ot dr. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője.

Ahogy azt a %RIPOST% korábban megírta, a férfi idén augusztusban, az Anna & the Barbies Budapest Parkban tartott koncertje közben akarta megölni Pásztor Annát és a zenekar többi tagját.

A férfi a cipőjébe rejtett késsel jutott be a koncertre, ahol egészen a második sorig jutott: ott a biztonsági őrök elkapták, és a rendőrségnek átadták őt.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.