RETRO RÁDIÓ

Balhé a TV2 stúdiójában: Cicaharc lett a feladatból

Balhé a TV2 stúdiójában: Cicaharc lett a feladatból
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2018. 09. 18. 10:30

Kedd este egy hármas konfliktus borzolja majd a kedélyeket a TV2 fõzõshow-jában. A három grácia nem bírt egymással.

A nap utolsó csapatfeladatában csúnyán összezörren Bay Éva, Csomor Csilla és Janicsák Veca, akiknek éppenséggel csapatként kellett volna működniük. A bajt egy egyszerű piskóta okozta.

"Egy dísztortát kellett készítenünk, de már az elején nem volt egyetértésÉn rutinos vagyok piskótában, hiszen ötven éve, hetente kétszer sütök a családnak, ezért arra szavaztam. Csilla sajttortát akart csinálni. Végül Veca döntött és a piskótánál maradtunk. A baj csak az volt, hogy nem került minden hozzávaló a kamrából a pultra és egyéb, tőlem független dolgok is nehezítették a helyzetet"

- kezdte a %RIPOST%-nak Bay Éva.

"Ezután Veca úgy döntött, hogy színesítésképpen valami gyümölcslevet önt a tésztába, ami ugye eleve nem barátja a piskótának. Nos a dolgok összessége okozta a káoszt és a feszültséget. A piskótánk persze nem jött föl és szalonnás is lett. Csilla ekkor berágott, és én is elvesztettem az önuralmamat.

Dúvadként álltam mögöttük és morogtam

- mesélte ma már nevetve Éva, akit a feladat ráébresztett, hogy nem jó vezető.

Hogy a sütis balhé ellenére sikerült-e értékelhető desszertet tányérra tennie a Bay-Csomor-Janicsák triumvirátusnak, az kiderül kedd este a MasterChef VIP esti adásából.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.