Létrehozva: 2018.01.11.

Drámai vallomás: egymás után két gyerekét vesztette el a TV2 sztárja

Szentpéteri Eszter élete egyik legszomorúbb idõszakáról mesélt. A Tények Reggel 45 éves mûsorvezetõje öt esztendõvel ezelõtt egymás után két babáját is elvesztette. Esztert nagyon megrázták a történtek, így a sportban vezette le a feszültséget.

Szentpéteri Eszter 12 évvel ezelőtt ismerte meg férjét, akivel öt év ismeretség után fogadtak egymásnak örök hűséget. Eszter szívét a Kék Golyó utcai Országos Onkológiai Intézet főigazgató-helyettese, Prof. Dr. Polgár Csaba onkológus rabolta el. A férfi 2009-ben, karácsony este kérte meg Eszter kezét, aki boldogan mondott igent. Nem sokkal később pedig a Barabás Villában tartották meg az esküvőt.

„Már a megismerkedésünk pillanatában tudtam, hogy Csaba számomra a Nagy Õ. Mivel mindketten voltunk már házasok korábban, ezért egyikünk sem erőltetett egy újabb esküvőt, de aztán 2009. december huszonnegyedikén mégis megkérte a kezem” – mondta el a %RIPOST%-nak a csinos műsorvezető.

Szentpéteri Eszternek már van egy 27 éves fia, férje pedig három gyerek édesapja. Az esküvő után eldöntötték, hogy közös gyereket is szeretnének, ami nem adatott meg nekik.

"Öt évvel ezelőtt egymás után vesztettem el a két babát, az egyiket áprilisban, vetéléssel, a másik babáról pedig ultrahangon állapították meg augusztus elején, hogy már nem él. Hat-nyolc hetesek voltak. Akkor ez nagyon megviselt." - mesélte el fájdalmát a műsorvezető, aki a veszteség után a sportban vezette le a feszültséget és kőkemény edzésbe kezdett.

Eszter még fitneszversenyeken is elindult, a rendszeres mozgás pedig azóta is az élete része. A tragédiák után mindketten elfogadták, hogy nem lehet közös gyerekük, viszont ennek ellenére boldogok együtt és gyakran utaznak el kettesben.

Szentpéteri Eszter január 3-án debütált a Tények Reggel műsorvezetői székében. A híradós több mint 22 éve van a szakmában. Korábban a HírTV és az MTVA munkatársaként dolgozott. Eszternek valóra vált legnagyobb álma, amikor őt választották a Tények Reggel új műsorvezetőjének.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin