RETRO RÁDIÓ

A West Balkán katasztrófája miatt maradt el Zoltán Erika koncertje

A West Balkán  katasztrófája  miatt maradt el  Zoltán Erika  koncertje
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 03. 14. 19:36

Harmincéves jubileumi koncertje maradt el szombaton Zoltán Erikának, mert a katasztrófavédelem az utolsó pillanatig nem hagyta jóvá az eseményt a BOK (volt SYMA) csarnokban.

Hónapok óta le volt szervezve a koncert, mégis egy engedély hiánya miatt kénytelenek voltak elnapolni. „Zenés-táncos rendezvények esetében a 2011-es West Balkán-os tragédia óta külön szabályok vonatkoznak, amennyiben a látogatók száma meghaladja a háromszáz főt – kezdte Makranczi László zuglói jegyző a %RIPOST%-nak. – Ebben a konkrét esetben a katasztrófavédelem, azon belül is a tűzoltóság volt, mely nem hagyta jóvá a rendezvényt, így nem engedélyezhettük az esemény létrejöttét.”

A katasztrófavédelem az ügyben kiadott közleményében is ez olvasható:

„A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság illetékes szervezeti egysége megvizsgálta a bemutatott dokumentációt, 2017. január 12-én pedig helyszíni ellen­őrzést tartott. A szakhatósági állásfoglalás január 13-án született meg arról, hogy a hozzájáruláshoz szükséges alapvető feltételeket (biztonsági terv, kiürítés feltételeinek megléte) nem tudták igazolni. Ezeket a hiányosságokat a kérelmező a rendezvényig nem szüntette meg” – tájékoztatta lapunkat Kisdi Máté szóvivő. A rendezvény egyébként nem marad el végérvényesen, mert április nyolcadikán egy új, nagyobb helyszínen bizonyosan megrendezik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.