RETRO RÁDIÓ

Áll a bál a Tankcsapda körül! Bródy János kifakadt a botrányról

Áll a bál a Tankcsapda körül! Bródy János kifakadt a botrányról
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2016. 12. 12. 06:00

Az ismert zenész és szövegíró tiszta vizet öntött a pohárba. Elárulta, miért tiltatták le a rockerek egyik legújabb dalát!

Kínos szakmai vitába bonyolódott a Tankcsapda és az Illés együttes slágereinek egyik szerzője, Szörényi Levente!

A rockerek a Good bye, London! című slágert dolgozták fel új lemezükön, ám Szörényi az utolsó pillanatban letiltotta a megjelenést, így a dal soha nem kerülhet a nyilvánosság elé.

"A felvétel el is ké­szült, de aztán a megjelenés előtt az utolsó utáni pillanatban végül nem adott rá engedélyt az Illés. A Szörényi, Bródy páros ugyanis végül azt mondta, hogy nem. Igazából pontosan nem tudjuk, hogy miért nem, mert velük személyesen nem sikerült erről beszélni, mert ők annyira magasan ülnek a Parnasszuson, hogy csak áttételesen tudtunk velük kommunikálni"

- panaszkodott egy tévéműsorban Lukács László, a zenekar frontembere.

Bródy János viszont a Bors megkeresésére reagált a kirobbant botrányra és tiszta vizet öntött a pohárba.

"Örültünk a felkérésnek, hiszen ez egy elegáns gesztus, és megtisztelő tőlük, hogy minket választottak. Csak annyit kértünk, hogy megjelenés előtt mutassák meg a dalt. Amikor Szörényi Levente végül meghallgatta, aggódva hívott fel, nem tetszett neki. Annyira nem, hogy végül megtiltotta, hogy játsszák. A szövegben, a ritmusban és a dallamban is volt változás"

- magyarázta a lapnak a legendás dalszerző, aki azt is hozzátette, hogy Szörényinek nagyon rosszulesett volna, ha ez eredeti dal helyett a laza rockos feldolgozást kapják fel a rádiók.

És hogy miért nem egyeztetett korábban Szörényi és Lukács? Nos, Bródy ezt is elárulta!

"Az igaz, hogy Lukács Lacival és a zenekar többi tagjával nem beszéltünk személyesen, csak a menedzsmenten keresztül, de ahogy ön megtalált, ők is elértek volna telefonon"

- mondta a Bors munkatársának.

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.