Létrehozva: 2016.11.02.

Brutális veszekedés: Kórházba szállították Pumped Gabo párját!

Elképesztõ, hová fajult ez a vita a kigyúrt híresség és szerelme között! Féltékenységi jelenet közben sérült meg a lány!

Féltékenységből indult Gabo és Ági vitája, aminek kórház lett a vége. Az ok: egy másik nő!

Aggasztó bejegyzés jelent meg hétfő este Ágnes oldalán: Pumped Gabo szerelme arról tájékoztatta az ismerőseit, kórházba került. Később mindenkit azzal nyugtatott, csak zúzódásai vannak.

"Egy régebbi lány barátnőmmel találkoztam, és úgy volt, hogy bulizni megyünk. Amikor hazajöttem átöltözni, akkor ért ide Ági. Verte az ajtót, folyamatosan nyomta a csengőt, nagyon kellemetlen volt. De nem azért jött fel a lány, hogy bármit is csináljunk" – kezdte a Borsnak Gabo, de Ági hamar át is vette a szót.

"Az lett volna a bizonyíték, hogy nem csináltok semmit, ha kinyitod" – szólt oda Gabónak, majd felvázolta álláspontját.

"Azt mondta, egy barátjával megy bulizni. Felhívtam a srácot, aki azonban otthon volt és aludt. Ezért mentem át Gabóhoz. Nem nyitotta ki az ajtót" – kelt ki magából Ági. Gabo azt mondja, később találkoztak és valóban túlfeszítették a húrt, de odáig nem süllyedt, hogy tettleg bántalmazta volna Ágit.

Ordított, ütlegelt, szidott, majd köpködött. Amikor belelovalta magát, valóban volt egy pont, amikor le kellett fognom a kezét. Ekkor sérülhetett meg az orra

– mondta a kigyúrt srác.

"Érzékeny az orrom, többször műtötték, aggódtam, nem történt-e baja. Ezért is mentem kórházba. Lehet, hogy ezt túllihegtem picit" – ismerte be Ági.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin