RETRO RÁDIÓ

Azt suttogják: Ebben a szerepben tér vissza Kulka János

Azt suttogják: Ebben a szerepben tér vissza Kulka János
Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2016. 11. 19. 07:00

A Kossuth-díjas színmûvész minden erejével azon van, hogy a közönség újra láthassa színpadon. Úgy tûnik, nem kell sokat várni!

Rettenetesen gyorsan gyógyul Kulka János, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az utóbbi időben egyre több nyilvános szereplést vállal. A rajongók mégis arra kíváncsiak, mikor fog vissza térni a színpadra a Kossuth-díjas művész. A Blikk szombaton arról számolt be, hogy még ebben az évadban szerepet kap Kulka a Katona József Színházban.

Januártól próbákra akar járni, és ezt már a színház felé is jelezte. Úgy érzi, hogy elég erős ahhoz, hogy visszatérjen; ez egyfajta terápia is a számára. A tervek szerint márciustól már játszik is, mert úgy érzi, hogy ez csak segíti a gyógyulásában

– mondta a lapnak a színház egyik dolgozója.

A Blikk szerint nemcsak a Katonába, a filmvászonra is visszatér a színész. Információik szerint Kulka ugyanis januártól elkezdi a felkészülést egy filmszerepre, a hatalmas sikerű Liza, a rókatündér rendezője, Ujj-Mészáros Károly felkérte, hogy

szerepeljen a készülő filmjében, amelyet márciustól forgatnak.

Azt beszélik, Kuka János egy krimi főszereplőjeként fog visszatérni!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.