RETRO RÁDIÓ

Nem várt fordulat Rékasi Károly állapotában

Nem várt fordulat Rékasi Károly állapotában
A.Z.
Szerző
A.Z.
Létrehozva2016. 09. 10. 07:47

Orvosa nem engedi a színpadra Rékasi Károlyt. A színész hitt benne, hogy október elején visszatérhet a deszkákra, sõt a József Attila Színház õszi mûsorfüzetében már megtaláljuk a nevét az Alku címû darab októberi premierjén. A nagy visszatérés azonban továbbra is csak ábránd marad.

A színész sem repes az örömtől, hogy egyelőre az élete nem térhet vissza a korábbi kerékvágásba, még mindig mankóval közlekedik.

"Azt hittem, hogy indulhatok, de mégsem. Nem túl jó érzés, amikor végre embernek érezhetnéd magad, mert kiállhatsz oda, ahol a helyed, majd az orvosod közli, hogy nincs még itt az ideje – kezdte a Blikknek Rékasi Károly. – Hálás vagyok Nemcsák Károlynak, sok évvel ezelőtt hívott a színházba, mert úgy gondolta, hogy a hasznomat venné. Ott kezdődött a színházi életem. Életemet és véremet adnám nekik, de az orvos azt mondta, hogy még nem dolgozhatok. Elképesztő, ahogy ebben a nehéz időszakban a színház és a Barátok közt stúdió támogat. Hatalmas erőt ad, hogy tudom, bármikor visszaállhatok, amikor az egészségi állapotom megengedi."

Rékasi azonban érti, hallgatnia kell orvosaira.

A szervezetem még nem áll készen, pedig miután kiengedtek a kórházból, mindent az orvosi utasításoknak megfelelően csináltam, de ingadozó az állapotom. Hogy mikor tűnnek el a káros baktériumok, azt nem tudom, és a baleseti sebészet szeptikus osztálya sem jósolgat, csak a tényeket fogadják el. Minden bizalmam bennük van, már nagyon sok ember talpra állítottak. Folyamatosan ellenőrzik a szervezetemet, ha változást tapasztalnak, jelzik. Úgy gondolom, a balesetemmel és az azt követő procedúrával az életem eddigi és ezután bekövetkező hibáiért is leróttam az adósságomat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.