RETRO RÁDIÓ

Mindent kitálaltak Stohl Andrásról a lányai

BDF
Szerző
BDF
Létrehozva2016. 06. 10. 16:16

A színész két lánya, Luca és Rebeka soha nem dugták homokba a fejüket. Mindent tudtak apjuk balhéiról, és a fogházban töltött hónapokról is. Nehéz volt feldolgozniuk a történteket, de sosem tudtak volna elfordulni édesapjuktól.

Ha szülei válása nem is törte meg a lányokat, apjuk különféle balhéit nem volt könnyű megélniük. Főleg, amikor elítélték, és börtönbe kellett mennie Stohl Andrásnak.

Valóban nem volt egyszerű menet, de végül is akkor tudatosodott bennünk, hogy apában egy kamasz fiú lelke, habitusa lakik, minden hülyesége, botlása ebből ered. Olyan ez, mintha felmentenénk, tulajdonképpen így is van, de úgysem lehet őt megváltoztatni.

De nem is akarnám, mert ha változna, lehet, hogy eltűnne az is, amit annyira szeretek benne" - mesélte a Best magazinnak legnagyobb lánya, Luca, akinek esze ágában sincs beleszólni apja életébe.

Abban bízom, hogy talán már érzi, tudja, meddig mehet el. De ez az ő dolga. A lányai vagyunk, mégsem szólhatunk bele az életébe.

"Egyet viszont biztosan tudok: ha egyszer családom lesz, férjem, gyerekeim, azt szeretném, ha nálunk is olyan lenne a hangulat, mint egykor gyerekkorunkban otthon."

Mindig nevettünk, viccelődtünk. Jó volt, és a mai napig jó Stohl András gyerekének lenni!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.