
Kóbor János a sajtóból értesült róla, hogy Szörényi Leventével nincsenek jóban, és hogy a zenész nem igazán kedveli õt.
Szörényi Levente egy nyilvános interjúban mesélt zenei pályájáról, az Illés zenekarról, a szocializmusról, barátságról és viszályról. Szóba került a 2001-es Illés-Metro-Omega koncert is, amelyen a három beatzenekar együtt hódította meg a színpadot. Most kiderült, nem is volt olyan egyszerű a közös munka.
![]()
Ahogy azt %RIPOST% is megírta, nem éppen szép szavakkal illette pályatársait a legendás zenész.
"Kóbor sok marhaságot tud összehordani, például azt, hogy ők azért nem lettek világhíresek, mert mi mentünk ki Angliába. A hajdani közös koncertünk szervezése is nehezen ment, végig az volt a halálfélelmük, hogy mi játszunk majd utoljára. Emberileg szerencsétlenek, már akkor is rosszak voltak, egymást is marták" - árulta el Szörényi, akinek szavai igencsak rosszul estek az Omega együttes énekesének.
![]()
Nem tudtam, hogy haragban vagyunk vagy voltunk.
"Igazi konkurenciái nem voltunk egymásnak, hiszen más elképzelésekkel álltunk színpadra. De, ahogy a külföldiek közül a Scorpions és a Deep Purple hatott ránk a legjobban, itthonról az Illés és a Locomotív GT. Mindig figyeltük, mit csinálnak, és ehhez képest próbáltuk belőni a saját utunkat. Így tulajdonképpen fel is néztem rájuk, az a koncert pedig a pályám legcsodálatosabb koncertje volt, nagy öröm, hogy akkor még mindhárom zenekar teljes eredeti létszámában a színpadon tudott lenni" - reagált a Bors keddi számában Kóbor János, aki egyáltalán nem emlékszik semmiféle, a szuperkoncert körüli konfliktusra...







