
Áramlopás miatt feljelentést tett Kozso ellen egykori üzlettársa, teaházának üzletvezetõje. A férfi azt mondja, vízszámlát soha nem kaptak, a villanyóra pedig visszafelé pörgött.
Kozso teaházának üzletvezetője most kitálalt. Állítása szerint a Zöld Teknős Barlangjában nem minden ment legális keretek között. Volt rá példa, hogy visszafelé pörgött a villanyóra, de az is megtörtént, hogy fel lehetett gyújtani a lámpákat, amikor minden biztosítékot lecsaptak. Sőt, az is meglepő, hogy vízszámla sosem érkezett az üzletbe.
![]()
"Hiába kerestem az adott számú villanyórát, nem volt olyan az üzletben. Többszöri kérdésemre nagy nehezen kinyögte Kozso, hogy fogalma sincs, hol lehet, mert leszerelték. Éppen ezért sohasem engedhettük be a villanyóra-leolvasót. Kozso kioktatott minket: azt kell mondanunk, hogy a tulaj jelenlétében ellenőrizhet csak, és ő persze sohasem ért rá. Így nem csoda, hogy a négyklímás, több hűtőszekrényes és nagy fogyasztású forralókkal, külső neonfényekkel üzemelő teaház negyedéves villanyszámlája a kétezer forintot sem érte el. Kozso mindenkinek elmondta: ha kérdezi valaki, azt kell mondani, hogy gyertyával világítunk"- nyilatkozta a Blikknek Keglovics Zoltán, a zenész egykori jobb keze.
A férfi azt mondja, kollégájával együtt igyekeztek rávenni a szabályok betartására Kozsót, mert féltek, hogy bajba kerülnek. Azt is hozzátette:
"Vízszámla sosem jött, de az ellenőröknek azt kellett volna mondaniuk Kozso utasítására, a teához, a vécék lehúzásához és a mosogatáshoz otthonról ő hozza kannában a vizet."
Kozso így reagált a vádakra:
"Soha nem loptam áramot, nincs ilyesmihez közöm. Meg vagyok döbbenve, hiszen életveszélyes betegségem óta csupán a gyógyulásra, a zeneszerzésre és új életem építésére koncentrálok" - mondta a Blikknek.







