
Penész, egerek, fertõzésveszély. Korábbi alkalmazottjai szerint Kozso embertelen körülmények között üzemeltette teaházát.
Lerántja a leplet Kozso módszereiről az énekes korábbi alkalmazottja. Egy napja robbant ki a botrány, hogy a gyanú szerint a zenész lopta az áramot fővárosi teázójában. Egykori üzletvezetője szerint más komoly gond is akadt az üzlettel.
![]()
Keglovics Zoltán a Blikknek beszélt arról, mi történt tavaly augusztusban a nagy esőzések után.
Az üzletet elöntötte a szennyvíz. Milliós tétel került Kozso zsebébe, de hiába kérleltük, hogy csináltassa meg például a penészes, leomlott vakolatot. Hatalmas fertőzésveszély volt a vécékből visszabugyogó szennyvíz miatt
- mondta Keglovics, aki hozzátette, az áramtalanítás után szikrázó vezetékek között életveszélyben dolgoztak.
![]()
De ez sem volt minden, az üzletben szó szerint fertőzésveszély volt. Az egyik vendég még egy egeret is lefotózott.
Felfedeztük, hogy megkukacosodott vagy bepenészedett a teafű, de nem dobhattuk ki. Megmondta Kozso, hogy mit kell tennünk: fagyasztóba tenni, és mint a lencséből, ki kellett válogatni a jéggé fagyott kukacokat
- mondta Keglovics, aki a Blikk videóján is beszámol az állapotokról.
Az ilyen viszonyok miatt Kozso munkatársai sorra leléptek, hosszú ideig senki nem maradt meg mellette.







