RETRO RÁDIÓ

Nem sok embert érdekelt Lajcsi szívreccsenése

Nem sok embert érdekelt Lajcsi szívreccsenése
T.T.
Szerző
T.T.
Létrehozva2016. 02. 21. 10:30

Szabadulása utáni elsõ fellépésén nagyjából 200-an voltak kíváncsiak Lagzi Lajcsira.

Amióta kiszabadult a börtönből, először adott koncertet Galambos Lajos.

Szombaton, a Böllérfesztiválon lépett színpadra, ahol a "Megreccsen néha a szív" című új dalát is előadta.

Bár a dalt több mint 90 ezeren töltötték már le a Youtube-on, a koncert iránt nem volt túl nagy az érdeklődés. Nagyjából 200 ember hallgatta Lajcsit,

aki ennek is nagyon örült, pláne, amikor kiderült, hogy a közönség soraiban olyan ember is van, aki Thaiföldről utazott Budapestre, csak azért, hogy láthassa Lajcsit a színpadon.

A sztártrombitás a fellépésre meghívta azt az embert is, aki fél éven keresztül hallgatta le a telefonját.

Az illető nem jelent meg a színpad előtt, legalábbis Lajcsi felszólítására nem jelentkezett.

A zenész nem érti, mit lehetett olyan izgalmas a feleségével és gyerekeivel folytatott beszélgetéseiben, amit érdemes volt 6 hónapon keresztül hallgatni, de ha már így alakult, szerette volna vendégül látni első koncertjén - mondta el a Blikk videójában a mulatós zene királya.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.