RETRO RÁDIÓ

Magára hagyja kislányát Gesztesi Károly!

Magára hagyja kislányát Gesztesi Károly!
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2016. 02. 04. 16:22

Nagy port kavart a színész korábbi kijelentése, miszerint Izraelben kezd új életet. Bár ezt késõbb cáfolta, most kiderült, hogy február elején mégis Tel-Avivba utazik. A nagy kalandra fiai is elkísérik, Pankának azonban sokáig nélkülöznie kell apukáját...

Nagy feladat előtt áll Gesztesi Károly, a színész ugyanis eldöntötte, hogy mégis belevág a nagy kalandba, és a messzi Izraelben kezd új életet. Igaz, egyszer már meggondolta magát az utazással kapcsolatban, de most a Star magazinnak adott exkluzív interjújában pontot tett az ügy végére. Bejelentette, hogy február elején repülőre ül, és meg sem áll Tel-Avivig, hogy az ottani színház direktoraként építsen karriert.

"Azt érzem: szerencsém van, hiszen nagyjából szabad kezet kapok a színházban, hogy mit és hogyan szeretnék majd csinálni. Nagy kihívás vár rám"

- lelkendezett Gesztesi, aki először 10 napot tölt majd az országban, majd vélhetően le is telepedik.

A nagy útra két fiát is magával viszi, egyedül kislányát hagyja itthon. Panka így egyedül marad anyukájával, Liptai Claudiával. 

Kérdés, milyen hatással lesz a kislányra, hogy hirtelen ilyen messze kerül szeretett apjától, akit, úgy tűnik, semmi nem állíthat meg abban, hogy külföldön kezdjen új életet.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.