RETRO RÁDIÓ

Férje és anyja sem mert sírni a rákkal küzdő, magyar szépségkirálynő előtt!

T.B.
Szerző
T.B.
Létrehozva2016. 02. 06. 19:00

Öt áttétet találtak szervezetében az orvosok, azt mondták neki: semmi esélye az életben maradásra. Koller Katalin mégis küzdött, és megnyerte a harcot a rák ellen!

Bátor és erős a 2007-es Miss Hungary szépségkirálynője, aki felvállalta, hogy felvette a harcot a gyilkos kórral. Koller Katalin három éve talált a jobb mellében egy pici csomót. Azonnal elrohant mammográfiára. Megvizsgálták, de nem láttak semmit, sőt a főorvos asszony pikírt stílusban elküldte, miszerint ilyen fiatalon nagyon kicsi az esély egy daganatra. Rá másfél évvel a bal mellében is talált egy apró csomószerűséget, nem ment rögtön orvoshoz.

"A következő tünet a köhögés volt – hányásig fulladoztam, és nem segített semmi. Kivizsgáltak, és ekkor már látszott az elváltozás a mellemben. Mintát vettek, és a szövettan kimutatta, hogy rosszindulatú daganatom van" -kezdte a Nők Lapja Cafénak Katalin, akinek a CT után annyit mondott orvosa, öt áttéte van: a tüdejében, a májában, mellhártyán, a nyirokrendszerben és a csontokban.

"Műteni nem lehet, de kemoterápiával megpróbálnak nyújtani valamennyit az életemen. Abbahagytam a munkát, és elindultak a kemoterápiás kezelések. Fél éven át hetente kaptam, összesen huszonhetet.

A férjem és az édesanyám végig mellettem voltak, pedig nagy megpróbáltatás lehetett nekik, hogy akkor sírjanak, amikor nem látom. A férjem minden kemoterápián ott ült mellettem, és fogta a kezem, amikor hullani kezdett a hajam, ő borotválta a fejemet

- folytatta a 33 éves szépségkirálynő, aki az első negyedéves ciklus utáni kontrollon negatív leletet kapott. Eltűntek testéből a rákos sejtek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.