RETRO RÁDIÓ

A szülés minden percét élvezte az X-Faktor egykori sztárja

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2015. 12. 06. 19:40

A tehetségkutatóban feltûnt Shodeinde Dorka a napokban hozta világra második gyermekét, egy egészséges kisfiút. Az énekesnõ, aki évek óta Angliában él, a vajúdás minden percét élvezte, szerelme pedig végig mellette volt.

Nyugodt, stresszmentes szülésen van túl Shodeinde Dorka, aki évekkel ezelőtt tűnt fel az X-Faktorban. Az énekesnő épp akkor volt várandós első babájával, ezért nagy pocakkal állt a színpadra, néhány napja pedig megszületett második gyermeke is, egy egészséges kisfiú.

Dorka évek óta az angliai Birminghamben él férjével, és nem is tervezi, hogy a közeljövőben visszatér Magyarországra. A szülés pillanatairól a Borsnak mesélt őszintén a boldog kismama.

Hajnalban, miután már 4-6 percenként jöttek a fájások, felébresztettem a férjem

- emlékezett vissza a lapnak Dorka, aki első gyermekével a tehetségkutató miatt közel sem tudott annyit együtt lenni, mint amennyit szeretett volna.

"A kislányomtól elköszöntem két fájás között, anyukám maradt vele. Taxival tíz perc alatt a kórházba értünk, kilenckor epidurális érzéstelenítést kértem, ezért a fájdalmakat csak minimálisan éreztem. Az egész vajúdást élveztem, nyugodt és stresszmentes volt. A szülésznő volt mellettem és a párom, aki nélkül nem tudtam volna végigcsinálni."

- mesélte az újdonsült kétgyermekes anyuka, aki megfogadta, hogy minden idejét fiának, a kis Liamnek szenteli.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.