RETRO RÁDIÓ

Itt a bizonyíték! Újra boldogok Tóth Gabi válás szélére sodródott szülei

B.M.
Szerző
B.M.
Létrehozva2015. 11. 07. 11:30

Harmincöt év után került válságba Erika és István házassága, ám most úgy tûnik, visszaállt a családi béke. A Tóth lányok édesanyja tavaly, egy nyilvános gálán jelent meg egy ismeretlen férfival, akivel csókokat is váltott. Ezután jelentették be az énekes testvérek: szüleik beadják a válókeresetet.

Nem lehet csak úgy a kukába dobni 35 évet! Ezt bizonyítja Tóth Gabi és Tóth Vera szüleinek csodás békülése is. A házaspár egy évvel ezelőtt fogalmazta meg: külön utakon szeretnék folytatni, mert kihűlt a szerelem köztük. Akkor nagyon úgy tűnt, az édesanya megtalálta a boldogságot egy másik férfi oldalán, és közölték: a válókeresetet is szeretnék minél hamarabb beadni. Ám erre már nem került sor!

Ugyan Erika hosszabb időre lányához, Gabihoz költözött, de ezalatt újra összecsiszolódott férjével. Ma már együtt szurkolnak gyermeküknek a Sztárban sztár stúdiójában, és nagyon úgy tűnik, sikerült rendezniük házasságukat. Kiegyensúlyozottnak és boldognak tűnnek! Nézzétek csak!

És akik még náluk is boldogabbak, az Vera és Gabi. A két énekesnő titkon mindig is bízott abban, hogy szüleik kibékülnek egymással, és kívánságuk teljesült!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.