RETRO RÁDIÓ

Szélhámos csapott le Rékasi Károlyra

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 10. 09. 12:12

Több sztárnak is meggyûlt már a baja a szélhámos férfival. Úgy tûnik, most a lábadozó színészre vetette ki hálóját a csaló újságíró.

Még 2010-ben leplezte le Vujity Tvrtko azt az újságírót, aki hosszú éveken keresztül verte át a magyar hírességeket. A férfi rendszerint a szállodáktól ingyenes szállást és ellátást kért, cserébe a sztárokat meghívta egy talkshow jellegű beszélgetésre, amit a hotel vendégei is élvezhettek. Ebben csak az volt a bökkenő, hogy az úriember a műsor után gyakran készített a celebekről paparazzi fotókat, a tudtuk nélkül, amelyeket aztán jó pénzért eladott a bulvárlapoknak, sok esetben fiktív történetekkel. A férfi egyébként a Magyar Rádió egykori külsős tudósítója.

A. József többek között Gesztesi Károly életében is okozott már bonyodalmat. A színész évekkel ezelőtt a Borsnak nyilatkozott sérelmeiről. „Elfogadtam a meghívást. Végül ott hagyott a vidéki szállodában, és velem fizettették ki a jókora számlát. Kétszázezer forintom bánta ezt a történetet. Ma már óvatosabb vagyok, mert azóta többször is megtapasztaltam, hogy visszaélnek az emberek nevével” - panaszkodott Gesztesi.

Benkő Dánielt is teljesen kikészítette a kamusztorikat gyártó férfi.
„Ha láttál valaha inkorrekt és gátlástalan embert a szakmában, akkor ez az ember az. Óva intem a művészeket attól, hogy higgyenek neki. Imádott a közönség, majd megjelent egy cikk, hogy botrányt okoztam a szállodában, meztelenül szaunáztam. Ez nem igaz, szó sem volt botrányról, a médiapartneremmel kettesben szaunáztunk, de amúgy is mi köze neki ahhoz, hogy én mikor veszem le a gatyámat? Nekem senki sem szólt arról, hogy ez a férfi a Blikknek hamis történeteket ad el. Ha tudtam volna, nem megyek el. Helyreigazítást kértem a Blikktől, ennek eleget is tettek. Ez egy saját zsebre dolgozó kultúrkriminalista” - fakadt ki a lantművész.

A %RIPOST% arra lett figyelmes, hogy a júniusban súlyos motorbalesetet szenvedett színész, Rékasi Károly is a szóban forgó úriemberrel kezdett együtt dolgozni. Bízunk benne, a Barátok közt sztárja megússza majd kínos botrányok nélkül!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.