RETRO RÁDIÓ

Idén már nem szabadul a rehabról Rékasi Károly

B.M.
Szerző
B.M.
Létrehozva2015. 10. 24. 18:40

Újra visszakerült a kórházba a neves színész, akit egy rehabilitációs kezeléssorozattal próbálnak mihamarabb talpra állítani az orvosok, hogy végre visszatérhessen imádott munkájához.

Ugyanott kezelik a Barátok közt sztárját, ahol súlyos motorbalesete után megműtötték és hetekig ápolták. Jelenleg azonban a rehabilitációs kezelése folyik, hogy minél gyorsabban visszailleszkedhessen megszokott életébe.

Nagyon odafigyelnek rám, egy speciális járófelületen mérik ki, hogy a mankóval mit kell éreznem, mennyire terhelhetem a jobb oldalamat. Napi több órát töltök tornával, edzéssel

- kezdte a Blikknek Rékasi Károly, akit a Honvédkórházban gyógyítanak.

"A főorvosnő nagyon egyszerűen fogalmazott: majd akkor hagyhatom el az intézetet, ha már mindkét mankó nélkül, emberhez méltó tempóban tudok közlekedni. Jó lenne, ha ez rajtam múlna, de ez függ attól is, milyen gyors a csontképződés, illetve hogy mikor épülnek vissza az izmok. Ez egy nagyon komoly baleset, komoly sérülés volt, már én is látom" - tette hozzá a színész, aki leghamarabb januárban állhat majd a színpadra és a kamerák elé.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.