RETRO RÁDIÓ

Hatvanezres nyugdíjjal 100 milliós örökséget hagyott hátra Harangozó Teri

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 09. 11. 06:48

Hatalmas angyalföldi lakást, pénzt és jogdíjakat hagyott örököseire az énekesnõ.

Harangozó Teri mindent családjára, azaz unokahúgaira, elhunyt testvére gyermekeire hagy - írja a Blikk Terry Blackre hivatkozva. Az örökösök az évi pár százezres jogdíjon felül egy 100 négyzetméteres angyalföldi lakást, és az énekesnő utolsó éveiben összespórolt pénzét is megkapják majd.

Pedig tegnap még egy barátnő azt nyilatkozta, hogy Harangozó Terinek élete utolsó éveiben anyagi problémái voltak, már orvosait sem tudta fizetni. Terry Black szerint azonban évekkel ezelőtt, szülei megbetegedésekor került bajba, de abból már rég kilábalt.

"Szerencsére az utóbbi időben már spórolni is tudott, mert

havi 4 fellépése biztosan volt, és 100 ezer forint alatt nem ment el sehová.

Jogdíja nem volt sok, évi 150-200 ezer forint, de négy éve a Tisztelet Társasággal 60 állomásos turnéja után hárommillió forintot a bankba tett vésztartaléknak" - árulta el barátja.

Harangozó Teri állítólag nem hagyott végrendelet, így öröksége automatikusan életben lévő családtagjaira, unokahúgaira száll.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.